„Még keressük az összhangot”

– Ön szerint mi a probléma?
– Úgy gondolom, a támadójátékunkkal van a legnagyobb baj, mivel kevés önbizalommal, görcsösen építjük az akcióinkat – mondta Iványi Dalma a csodás bolgár tájakon zötykölődő kis buszon, amely a magyar együttest és az egyik játékvezetőt szállította a szerdai összecsapás színhelyére. – Nem vagyunk elég türelmesek, és úgy érzem, hogy labda nélkül keveset és pontatlanul mozgunk. Ráadásul nincsenek könnyű góljaink, amelyek indításokból és betörésekből születhetnek, és amelyek rengeteget jelentenek.

– A keret egyik legrutinosabb tagjaként elmondhatja magáról, hogy különböző korszakokban, különböző kapitányok keze alatt játszott a válogatottban, így talán tud viszonyítani: mennyire erős ez a társulat a közelmúlt nemzeti csapataihoz képest?
– Nagyon nehéz összevetni különböző csapatokat, tehát öszszehasonlítás nélkül azt mondanám, ez a válogatott jó csapat. Kicsit talán rutintalanabb, mint a korábbiak, ettől függetlenül úgy érzem, hogy hosszú távon, kemény munkával és egymásban bízva sikeres lehet.

– Végre vannak centereink, ellenben a mezőnysor kevésnek tűnik feladata ellátására, mind mennyiségileg, mind minőségileg. Első számú irányítóként mi erről a véleménye?
– Egyet kell hogy értsek ezzel, úgy érzem, hogy most a hangsúly a belső pozíciók megjátszásán van, és ez kicsit furcsa a külső posztokon játszók számára. Úgy érzem, még keressük az összhangot a kinti és benti játék között.

– Mit szól ahhoz a meglátáshoz, hogy mintha nem lenne eléggé összeszokva a többiekkel, mintha hiányozna a kellő összhang az egyes poszt és a többi között?
– Mivel később kapcsolódtam be a munkába, így tényleg kevés volt az idő a tökéletes összecsiszolódáshoz, ennek ellenére én a pályán nem érzem, hogy ez nagyon nagy gondot jelentene. Hiszen a támadásokat ugyanúgy elkezdjük, és miután az irányító bemondta a figurát, már nem mindig marad a kezében az irányítás.

– Ha valaki sikerekhez szokott a magyar női kosárlabdában, akkor az ön: ennek fényében különösen érdekelne, miként viseli a mostani kudarcok megpróbáltatásait.
– Vegyes érzelmekkel, ugyanis a vereség mindig fáj, főleg olyankor, amikor a csapat gyengébben teljesít, mint amire hivatott. Viszont a sport arra is megtanított, hogy higgadtan tudjon értékelni az ember, és bízva önmagában, no meg a csapatában, az utolsó pillanatig küzdjön.

– Azért nyugtasson meg, hogy lát fényt az alagút végén… Van reális esélyünk még arra, hogy egyenes ágon továbbjussunk, vagyis hogy a maradék négy mérkőzésen győzzön az együttes?
– Én ma is töretlenül bízom a csapatban, és elhiszem azt, hogy képesek vagyunk jól játszva és küzdve kiharcolni az Európa-bajnoki szereplést. Ugyanis a válogatottban vannak olyan játékosok, akik bebizonyították már, hogy képesek felállni a padlóról is, és ilyen helyzetben is kihozni magukból mindazt, amit tudnak.