Vigaszként bronz Amerikának

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2006.09.03. 01:27
Címkék
Carmelo Anthony 15 pontja mellett ezúttal is figyelt a látványra
Carmelo Anthony 15 pontja mellett ezúttal is figyelt a látványra
EPA
Carmelo Anthony 15 pontja mellett ezúttal is figyelt a látványra
Carmelo Anthony 15 pontja mellett ezúttal is figyelt a látványra
Carmelo Anthony 15 pontja mellett ezúttal is figyelt a látványra
EPA
Carmelo Anthony 15 pontja mellett ezúttal is figyelt a látványra

Egy negyeden át bírták erővel az olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes argentinok, utána érvényesült az amerikaiak fizikai fölénye. Ginóbili és társai elfáradtak a torna végére, az egyesült államokbeliek pedig megismételték két évvel ezelőtt az athéni olimpián elért eredményüket, a bronzérmet.

Sorozatban ez a harmadik világverseny a 2002-es világbajnokság óta, amelyen nem került be a döntőbe a Team USA NBA-sztárok alkotta gyülekezete – mert, mint kiderült, aligha használható esetükben a „csapat” kifejezés…

A pekingi olimpiára csak úgy juthat ki az Egyesült Államok, ha sikerrel szerepel a Venezuelában sorra kerülő selejtezőn.

A 3. helyért
Egyesült Államok - Argentína 96–81
(21–27, 29–22, 19–13, 27–19)
Egyesült Államok: Hinrich 2, Wade 32/9, Anthony 15/6, James 22/6, Howard 7
Csere: Brand 11, Paul 4, Johnson 0, Battier 2, Bosh 1
Szövetségi kapitány: Mike Krzyzewski
Argentína: Sánchez 6, Ginóbili 10, Nocioni 18/6, Scola 19, Oberto 6
Csere: Delfino 13/3, Wolkowisky 2, Herrmann 5/3, Fernández 2, Prigioni 0
Szövetségi kapitány: Sergio Hernández

Lepattanók: 35, ill. 35
Legtöbb gólpassz: James 7, ill. Sánchez 6
Mezőnyszázalék: 37/72 (51.4%), ill. 34/75 (45.3%)

Az 5. helyért:
Franciaország–Törökország 64–56
Ld.: Pietrus 12, Foirest 10/3, ill. Atsur 15/9, Akjol 10/3

Szavazás

Melyik csapat nyeri a világbajnokságot?

Legfrissebb hírek

A meglepő nyári edzőváltás után a mezőny első felébe vágyik a BVSC – NB II-es felvezetés, 8. rész

Labdarúgó NB II
43 perce

Bejelentette Noni Madueke érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
44 perce

Marozsán a Los Angeles-i olimpiáig a Vasasban folytatja pályafutását

Tenisz
59 perce

Tour: Pogacar a hegyi időfutamon is adott Vingegaard-nak

Kerékpár
1 órája

Martinkó Gábor: A tanítványok tartanak fiatalon

Utánpótlássport
1 órája

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
1 órája

Gálfi Dalma a negyeddöntőben búcsúzott a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2 órája

Az MU megállapodott Mbeumóról; olasz válogatott csatárt igazolt a Napoli – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik