„Újra figyelnek ránk, hisznek bennünk”

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2006.08.27. 23:59
Címkék
Jellemzőek Takács Zoltán szavai. A makói mester csapata szombati, Üllői úti veresége (0–4) után azt emelte ki, hogy hatalmas élmény volt számukra a Fradi otthonában pályára lépni. A végeredménnyel nem foglalkozott, csak annyit mondott még, hogy a Ferencváros más dimenzió…
– A Jászapáti elleni nyögvenyelős győzelem után helyreállni látszik a világ rendje, a szolnoki és a Makó elleni fölényes siker sejteti: nem lesz gondja a Fradinak a másodosztályban.
– A Fradinak minden mecscsen bizonyítania kell – kezdi Gellei Imre vezetőedző. – Az eddigiek biztatóak, ám igen vékony mezsgyén lépkedünk. Magabiztosság híján nem vihetjük semmire, ám figyelni kell arra, hogy az önbizalom ne csapjon át önhittségbe.

– Mi lehet rá a recept?
– Ne gondoljon semmi különlegesre. Azt kell elérnünk, hogy a játékosokban mindig ott legyen a vágy a sikerre. Az edzőnek kell képessé tenni őket arra, hogy folyamatosan a személyes ügyük legyen a százszázalékos produkció. Ez a feladatunk, ez a célunk, már csak azért is, mert az edző, az edzői stáb csak a játékosain keresztül mutathatja meg, mennyit ér.

Gellei Imre tudja: a Ferencvárosnak küldetése van az NB II-ben is
Gellei Imre tudja: a Ferencvárosnak küldetése van az NB II-ben is
Meggyesi Bálint
Gellei Imre tudja: a Ferencvárosnak küldetése van az NB II-ben is
– A körülmények mintha segítettek volna abban, hogy egységes legyen a csapat, egyfelé húzzanak a játékosok.
– Aligha kell kiemelnem, hogy a bőrünkön érzünk mindent, ami a klubban, a klub körül történik, de hibáznánk, ha elragadnának bennünket az érzelmeink, ne adj’ Isten az indulataink. Azzal kell foglalkoznunk, ami a mi dolgunk: a játékkal. Van egy ígéretünk, hogy augusztus utolsó napjáig a vezetőség törleszt valamit az adósságából, Ináncsy Miklós elnök úri becsületszavát adta rá. Itt tartunk. Egyébként, higgye el, megeshet, hogy az, aki nem szereplője a történetnek, jobban érti a lényeget, mint mi.

– Abban, hogy egyfelé húznak a játékosok, főszerepe van Lipcsei Péternek. Kívülről úgy látszik, ő igazi, klasszikus értelemben vett csapatkapitány.
– Lipcsei Péter nálam lett újra válogatott, szövetségi kapitányként is bíztam benne, ez meghatározza a viszonyunkat. Sokat segít azzal is, hogy velem együtt vallja: mindenkinek a saját szerepében kell maradandót alkotnia. Főként most, hiszen különleges helyzetben vagyunk. Újra figyelnek ránk, hisznek bennünk az emberek, a bizalommal pedig egyrészt tilos visszaélnünk, másrészt pedig folyamatosan táplálnunk kell. A játékunkkal, a hozzáállásunkkal, a viselkedésünkkel.

– A bizalmat alighanem azzal vívták ki, hogy amikor visszaminősítették a csapatot a másodosztályba, nem hőzöngtek, hanem közölték: akkor az NB II-ben mutatják meg, hogy többet érnek, hogy a produkciójuk első osztályú.
– Mi, akik az öltözőben élünk, csak így felelhettünk a történtekre. A teljesítmény objektív, a színvonalról képtelenség határozatot hozni. Lehet, hogy nem nyerünk százszázalékos bajnokságot, de törekszünk rá. Az pedig magától értetődően alapkövetelmény, hogy valamennyi mérkőzésünkön értékelhető produkcióval álljunk elő.

– Már csak azért is, mert a Fradi nem csupán a feljutásért küzd, hanem missziót is teljesít. Olyan településeken játszik tétmérkőzést, ahol ünnep a jelenléte, ahol a játékot is népszerűsítheti.
– A klub hagyományaiból eredően ez tulajdonképpen kötelességünk. Más kérdés, hogy az első osztályban játszva a sűrű program nem tette lehetővé, hogy mindenhová eljussunk, ahová hívnak. Jellemző történet a putnoki. Edzőmeccsre utaztunk oda, de lerobbant a buszunk. Jócskán megkésve értünk Putnokra, de háromezer ember türelmesen várt, hogy aztán egy emberként éltesse a Fradit. Ez az eset is alátámasztja, hogy a Ferencvárosnak kötelességei vannak, sőt felelőssége – függetlenül attól, hogy hová sorolták.

– Csak azt ne mondja, hogy jót tett a csapatnak, hogy evakuálni kényszerült az NB I-ből…
– Hogy mondhatnék ilyet?... Csak arra utaltam, hogy tudjuk, mi a dolgunk a megváltozott körülmények között.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik