Ha győz, élre áll a Tatabánya

K. I.K. I.
2006.08.27. 23:59
Címkék
Ha nyer a Borsodi Liga 4. fordulóját záró mérkőzésen hétfő este a Tatabánya a Vasas ellen, akkor a tabella élére áll, vagyis igen komoly a tét Sisa Tibor csapata számára. A csapat eddig veretlen, győzött győzött a Sopron és a Paks ellen (2–0, és 3–0), illetve döntetlenre végzett Pécsett (3–3).

„Tudjuk, hol a helyünk – mondta Sisa Tibor. – Mi nem azon gondolkodunk, mi lesz majd a bajnokság végén, csak a következő meccsre figyelünk. Az a célunk, hogy minél több pontot szerezzünk, aztán majd meglátjuk, mindez mire lesz elég. Nagyon nehéz meccsek állnak előttünk, a soron következő, a Vasas ellen is nagy csata vár ránk.”

A tatabányai edző helyzete egyáltalán nem könnyű. A bajnokság első két fordulója után távozott az együttestől a házi gólkirály Márkus Tibor, ráadásul Kerényi Norbert, Goran Jezdimirovics, Joseph Ngalle és Dorge Rostand Kouemaha sérült.

„Egy edzőnek alkalmazkodnia kell a kialakult helyzethez – mondta az összeállítási gondok apropóján Sisa Tibor. – Sajnálom, hogy Márkus Tibor külföldre szerződött, de őt is lehet pótolni. Remélem, hogy a Vasas ellen is sikerül majd gólt rúgnunk, habár a feladat most még nehezebb, mert szervezett csapat lesz az ellenfelünk, úgyhogy az angyalföldiek ellen a döntetlen is szép teljesítmény lenne.”

A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Tíz magyar arany a karatésok ISKA-világbajnokságán

Egyéb egyéni
41 perce

Másodpercekre volt a sereghajtó Budakalász a győzelemtől a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
54 perce

Ez gyorsan ment: egy év után visszajutott a Serie A-ba a Venezia

Olasz labdarúgás
1 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
1 órája

NB I: Zalaegerszegi TE–Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
1 órája

Gyász: elhunyt Bikár Péter válogatott jégkorongozó, olimpikon

Jégkorong
1 órája

Puskás–Suzuki-kupa: A Honvéd legyőzte a Panathinaikoszt

Minden más foci
1 órája

A Ferrari az élre tört; problémák a Mercedesnél a miami sprintidőmérő előtt

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik