Tovább harcol a Juventus

M. T.M. T.
2006.08.25. 01:00
Címkék
Mindenféle értelemben menetel tovább a Juventus: a futballbotrányban játszott szerepe miatt a másodosztályba száműzött és két bajnoki címétől is megfosztott torinói sztárklub szerda késő este továbbjutott az Olasz Kupában (amelynek megnyerése esetén már jövőre indulhatna az UEFA-kupában), míg csütörtök délután hivatalosan is beperelte az olasz szövetséget a Lazio tartományi közigazgatási bíróságon.
„Alaposan áttanulmányoztuk a helyzetünket, és úgy véljük, hogy a sok fenyegetés ellenére érdemes polgári bírósághoz fordulnunk, ugyanis jogilag nem sokban különbözik a helyzetünk a Fiorentináétól, azaz érdemes megpróbálnunk kiharcolni, hogy az A-ligában induljunk, jelentős pontlevonással” – fogalmazott Giovanni Cobolli Gigli, a Juventus elnöke.

A kupában amúgy a Juventus küzdelmes mérkőzésen jutott tovább, miután a Cesenát 0–1-ről 2–1-re fordítva győzte le. A sikerben jelentős érdemei voltak a vb-döntő óta első hivatalos mérkőzését játszó Alessandro Del Pierónak, aki csereként lépett pályára, és beállása után 10 másodperccel (!) szerezte meg a győztes gólt.
A második forduló többi eredménye közül érdemes kiemelni a Fiorentina, a Torino és a Siena kiesését, valamint a tényt, hogy a Lazio csak 11-esekkel jutott tovább a Monza ellen.

Az Olasz Kupa következő fordulóját augusztus 26–27-én játsszák, a Juventus a Napolival találkozik.
Legfrissebb hírek

Ez mennyin múlt? – képen a les CR7 első, elvett góljánál

Foci vb 2026
10 perce

Perisic góljával szerzett vezetést Horvátország, Cristiano Ronaldo büntetőjével egyenlített Portugália – videó

Foci vb 2026
25 perce

Az első félidőben nincs gól a Portugália–Horvátország rangadón

Foci vb 2026
1 órája

Bármi van, Cristiano Ronaldo a vb után visszavonul a válogatottól – legalábbis testvére szerint

Foci vb 2026
1 órája

Portugália vagy Horvátország? Már megy a tizenhatoddöntő legjobban várt meccse

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026, a legjobb 16 közé jutásért: Portugália–Horvátország 1–1

Foci vb 2026
2 órája

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
2 órája

„A nagy csapatok akkor lépnek elő, amikor a legjobban kell” – Luis de la Fuente a spanyolok háromgólos győzelme után

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik