Még tart az elszámoltatás

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2006.08.24. 00:34
Címkék
„A versenybizottság elutasította a Pécs nevezését, ami a kizárással egyenértékű. De ez elsőfokú, nem jogerős döntés, amely ellen nyolc napon belül lehet fellebbezni, és a MiZo már meg is tette.
Az ügy hátterében az áll, hogy amint azt a Nemzeti Sport korábban jelezte, a baranyaiak az egyik játékosukkal nem tudtak elszámolni, mert kisebb összeget fizettek ki neki, mint amennyi a korábbi megállapodás alapján járt volna” – tudtuk meg Nyíri Dezsőtől, a női profi bajnokságot szervező liga első emberétől, mi történt a nevezéseket elbíráló testület e heti ülésén.

Rétestészta-hosszúságú már ez az ügy, figyelembe véve, hányszor kérték hiánypótlásra a pécsieket, és hogy a nevezési határidő eredetileg június 30-a volt, azonban úgy tűnik, még csak most érkeztünk el a legcsúnyább részéhez. A játékos ugyanis Nyíri szerint dokumentumokkal igazolta: valóban több pénz járt volna neki, ennek alapján a versenybizottság nem látta bizonyítottnak, hogy a klub ténylegesen elszámolt vele. Még újabb fejlemény, hogy Rózsa Gábor ügyvezető állítása szerint a Pécs fellebbezésében csatolta az illetékes bírósághoz benyújtott keresetét, amelyben vitássá tette a játékos követelését.

Másodfokon tehát ezt kell majd érdemben elbírálnia az illetékes szervnek, és a címvédő esélyeit növeli az a tény, hogy éppen azon az ülésén, amelyen a baranyaiakat elmarasztaló határozatát hozta, a DKSK nevezését elfogadta a versenybizottság, holott a diósgyőrieknek szintén bírósági ügyük van két korábbi játékosukkal, Ana Jokoviccsal és Daliborka Vilipiccsel. És hogy ki az a kosarashölgy, aki nem jut dűlőre a pécsiekkel? A Mecsekalján öt idényt eltöltő Károlyi Andreáról van szó, aki anno bajnoki címekhez, Magyar Kupa-győzelmekhez és Euroliga-négyes döntőkhöz segítette a fekete-fehéreket.
Most pedig vele pereskednek...

Szavazás

Melyik csapat nyeri a női bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
18 perce

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
34 perce

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
35 perce

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
38 perce

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
49 perce

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
1 órája

Lookman góllal és gólpasszal debütált, az Atlético a vártnál simábban jutott be a négy közé a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik