Megy a mutogatás oda, vissza

Á. L.Á. L.
2006.08.05. 00:24
Címkék
A Real ellen még megérte gálázni
A Real ellen még megérte gálázni
A Real ellen még megérte gálázni
A Real ellen még megérte gálázni
A Real ellen még megérte gálázni
A Real ellen még megérte gálázni

Bár az előző európai kupaidényben a BL-ben elődöntőt játszó spanyol Villarreal honlapján még nem törölték a szerkesztők a „sárga tengeralattjárónak” becézett klub augusztus 12-i, budapesti fellépését, a magyar válogatott elleni, pr-szagú találkozóból semmi sem lesz.

Attól most tekintsünk el, hogy tíz nappal az esemény előtt még nem volt főszponzora az összecsapásnak, ráadásul a jegyeladási adatoktól sem vágta magát hanyatt az ember (nevetségesen kevés belépő talált gazdára augusztus másodikáig), mert legfeljebb azt a szóbeszédet erősítették meg, miszerint a mintegy 80 millió forintos bukás réme miatt esett kútba a spanyolok vendégjátéka. Erről persze értelemszerűen senki sem tud.

A kérdés ettől még él: miért nem rendezik meg a mérkőzést?

A választ illetően két verzió létezik: magyar és spanyol.

Az előbbi szerint az ibériaiak a teljes fellépti díjat előre kérték volna, ezzel szemben a spanyolok állítják: jogtalan a magyar felháborodás, kezükben a szerződés, csak az abban foglaltakhoz ragaszkodtak. A Villarreal sajtófőnökétől, Marián Solsonától kapott csütörtöki tájékoztatás szerint a valenciai illetőségű egylet kártérítési igénnyel lép fel a magyar szövetséggel szemben.

Serényi Péter, az MLSZ sajtófőnöke visszahívást kérve utóbb úgy nyilatkozott: „Az MLSZ nincs közvetlen kapcsolatban a Villarreallal, soha nem is volt, a spanyol fenyegetés így jogtalan, nem perelhetik a szövetséget, mert a szövetség nem a Villarreallal szerződött.”

Az új elemként a képbe kerülő hivatalos mérkőzésszervezőről többet nem tudhattunk meg, az elsőre segítőkésznek tűnő szövetségi sajtófőnök tudniillik megsértődött az újból feltett „Miért nem rendezik meg a mérkőzést?” kérdés, illetve a fentebb vázolt alternatívák kapcsán felfedett ellentmondás (értsd: valaki sunynyog) hallatán, s rövid, indulatos kioktatás után megszakította a hívást.

Érdekes egyébként, hogy rendre vitatkozásba fulladnak a spanyol csapatok budapesti fellépései. Emlékezetes, hogy tavaly a Real Madrid vendégjátéka kapcsán dúlt vita a bevételről és annak sorsáról. 2002-ben pedig, amikor a Magyarország–Spanyolország válogatott mérkőzés tisztelgett a Népstadion új neve előtt, a spanyolok csak a televíziós közvetítési jog átengedése árán vállalták az utazást, jóllehet aznap nevezték el az arénát ünnepélyes keretek között Puskás Ferencről.
Legfrissebb hírek

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
6 perce

Szőcs Árpád László: Nincsenek személyes ambícióim, tenni szeretnék a sportágért

Tenisz
8 perce

Olvasóinknál Lukács kezdene elöl, Tóth Alex a középpályán, Csinger a védelemben

Magyar válogatott
9 perce

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
15 perce

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
18 perce

Nagyapja és apja után Ruben van Bommel is bemutatkozott a holland válogatottban

Minden más foci
18 perce

Megvan a magyarok kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
19 perce

Egymás ellen nyitnak új fejezetet az olaszok és a belgák a Nemzetek Ligája-rajton

Minden más foci
28 perce