A csapatok élettere a Hungaroringen

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2006.08.02. 01:52
Címkék
A Formula–1-es csapatok a hétvége során igen kis területet foglalnak el a pályán. A célegyenes mellett két részből áll a főhadiszállásuk: a boxból és a motorhome-ból. Előbbiben a munkát végzik, míg utóbbi a pihenésre és az étkezésre szolgál.

A célegyenesben, a lelátókkal szemben húzódik a boxutca, mellette pedig a boxépület, amelyben egymás mellett foglalják el helyüket az istállók. A boxok, más néven garázsok elfoglalása nem véletlen sorrendben történik, a főépülethez legközelebb a világbajnok csapat helyezkedik el, mellette az előző évi második rendezkedik be, és a konstruktőr-világbajnoki helyezés, azaz a rajtszám szerint növekvő sorrendben telepszenek le az istállók.

Az idén öt év után először nem a Ferrarié, hanem a Renault-é a legkiemeltebb hely, a francia istálló világbajnokként ráadásul több „fakkot” is kap a boxépületből, mint ellenfelei. Ennek megfelelően több kamionnal parkolhat le az építmény hátsó bejáratánál, és nagyobb mennyiségű felszerelést biztosíthat, mint ellenfelei.
Az edzések és a verseny alatt a csapat mérnökei és szerelői a boxban tartózkodnak, és mindig készen állnak arra, hogy szükség esetén gyors szervizt végezzenek a négykerekűn. A csapatvezetés nem a garázsban tartózkodik, hanem a boxutca és a célegyenes közötti falon felszerelt, egyszer négy-öt méteres vezérlőközpontban. Ez hasonlóan néz ki, mint egy keverőpult, amelyet monitorokkal látnak el, és bárszékeken foglalnak helyet előtte.

A boxutcában sebességkorlátozás él a hétvégén, a szabadedzések alatt legfeljebb 60, a hivatalos időmérőn és a versenyen legfeljebb 100 kilométer per óra a megengedett legnagyobb sebesség. Aki ezt az edzéseken átlépi, pénzbírságot (kilométer per óránként 250 dollárt), a versenyen pedig boxutcán áthajtásos büntetést kap.

A boxutca és a boxok közötti megállókban hajtják végre a csapatok a kerékcserét, ezt a területet inkább az időmérőn és a versenyen használják, a szabadedzéseken betolják a boxba az autót, és ott zajlik a szervizelés. A box kívülről látható része kristálytiszta, és nem sok eszköz tűnik fel, csak a legszükségesebbek. A számítógépes vezérlés a garázs egy elzárt zugában vagy a kamionokban történik.

A pihenésre szolgáló helyek két részre oszthatóak. Az egyikben a csapat tagjait látják el, ezek a garázsnál álló kamionokkal szemben, a paddockban helyezkednek el. Bonyolult szerkezetük miatt csak az európai versenyeken használják őket, a többi kontinensre a magas költségek miatt nem szállítják el őket.
Impozánsak, egyik-másik olyan, mintha kerthelyiséggel ellátott éttermek lennének, míg a többség zárt, légkondicionált vendéglátó egység. A plazmatévé és a bárpult alapkövetelmény, a pilóták mellett a kiemelt vendégek és a meghívott újságírók is megfordulnak ezekben.

A csapatok másik fogadóegysége egy jóval nagyobb étterem, amely a Hungaroringen a garázsépület tetején található. Ide a VIP-jegygyel belépők látogathatnak el. Az éttermek sorban egymás után állnak, s úgy vannak kialakítva, hogy a hozzájuk tartozó terasz éppen a csapat garázsa fölött van, és a vendégek testközelből, koktélt kortyolgatva figyelhetik a kerékcseréket.

A Formula–1-es csapatok tehát nemcsak pilótákból, szerelőkből és mérnökökből állnak, szakácsok és pincérek serege is velük tart versenyről versenyre, és együtt élnek hétvégenként, mint egy nagy család.
Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a ferencvárosi kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
4 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
4 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
4 órája

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
4 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
4 órája

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik