Emerson is megérkezett

K. A.K. A.
Vágólapra másolva!
2006.07.27. 01:51
Címkék
Emerson Ferreira da Rosa tegnap esett át a kötelező orvosi vizsgálatokon, aláírta négy szezonra szóló szerződését, és este hétkor bemutatták az új Real-mezben a Santiago Bernabéu stadionban. A Juventus harmincéves védekező középpályása torinói csapattársával, Fabio Cannavaróval egy „csomagban” érkezett a spanyol fővárosba, összesen 23 millió euróért (6,3 milliárd forint).

„Éveken keresztül csak egy hajszál választott el attól, hogy ide igazoljak, végre eljött a pillanat. Játszottam már Németországban a Leverkusenben, illetve Olaszországban a Romában és a Juventusban, nem hiszem, hogy itt beilleszkedési problémáim lesznek. – nyilatkozta a brazil, majd az általa jól ismert Fabio Capellóval kapcsolatban azt mondta: – Már volt szerencsém éveken keresztül a mesterrel dolgozni (a Romában és a Juventusban a szerk.), örülök, hogy tovább folytathatom vele a munkát, mert korábban kialakult közöttünk a kölcsönös bizalom.”

Emerson a világ egyik legjobb labdaszerző játékosa – a szakemberek szerint utoljára Makelele volt hozzá hasonló a Realban –, 73-szor szerepelt a válogatottban, s egyébként jelenleg a hatodik brazil a királyiak keretében Cicinho, Roberto Carlos, Ronaldo, Robinho és Julio Baptista mellett.

Legfrissebb hírek

Érdi Mária: Elég erős vagyok, és készen állok versenyezni

Egyéb egyéni
12 perce

Hamilton: Teljesen hasznavehetetlen vagyok, a csapatnak valószínűleg versenyzőt kellene cserélnie

F1
15 perce

Guardiola és új kisfőnöke elköltött 200 millió eurót a megújulás jegyében

Angol labdarúgás
45 perce

NB I: Diósgyőr–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
47 perce

Superliga: Arges–Csíkszereda

Minden más foci
55 perce

Charles Leclerc meglepte a McLarent, az övé az első rajthely a Hungaroringen

F1
1 órája

A szuperhős Amerika kapitány is feltűnt a Hungaroring paddockjában

F1
1 órája

Csinger Márk az ETO FC-nél folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik