Molnár Balázs angol próbája

B. G.B. G.
2006.07.19. 00:58
Címkék
Gyepes Gábor és Rósa Dénes után újabb magyar játékos igazolhat az angol másodosztályban szereplő Wolverhampton Wanderers csapatához.
A legutóbb Zalaegerszegen futballozó Molnár Balázs ugyanis hétfő óta Angliában tartózkodik, és információnk szerint várhatóan szerződést is köt a klubbal. A tízszeres válogatott középpályást még a Wolverhampton előző menedzsere, Glenn Hoddle „nézte ki” magának, igaz, később távozott a posztjáról, ezért sokáig függőben maradt Molnár esetleges szerződtetése. Az angolok már tavasszal is figyelték a légiósként korábban Spanyolországban (Espanol) és Törökországban (Ankaraspor) is futballozó játékost, sőt a májusi angol–magyar barátságos mérkőzésen is jó benyomást tett a Wolves vezetőire.Glenn Hoddle egyébként június végén mondott le, mert csapatát nem tudta rájátszást érő helyezésig vezetni. Helyét akkor Stuart Grey, Hoddle segítője vette át, aki most elviekben dönthet Molnár Balázs sorsáról. A labdarúgónak egyébként még egy évig érvényben lévő szerződése van a zalaegerszegiekkel, ebben a dokumentumban azonban szerepel egy pont, amely szerint a klub köteles Molnárt elengedni, amennyiben külfödi ajánlatot kap.Nagy Ferenc, a ZTE elnöke lapunknak ezt megerősítette, bár arról nem beszélt, mekkora összeget remélnek a játékosért.
Legfrissebb hírek

Ott van! – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
2 órája

Vasárnapi sportműsor: három NB I-es meccs, Borussia Dortmund–FTC a női kézi BL-ben, Arsenal–Manchester City Ligakupa-döntő

Minden más foci
2 órája

Nyíregyházi bravúr: rangadót nyert a Szpari a DVTK ellen; Hiába Kerkez Milos fifikás gólja, kikapott a Liverpool Brightonban

E-újság
3 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
4 órája

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
4 órája

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
4 órája

Világcsúcs, de nem Duplantistól – ez történt a fedett pályás vb 2. estéjén

Atlétika
4 órája
Ezek is érdekelhetik