Dara Eszteré a legtöbb érem

O. Z.O. Z.
2006.07.11. 01:09
Címkék
Nem okoztak csalódást ifjúsági úszóink a Mallorcán vasárnap befejeződő Európa-bajnokságon. A négy nap alatt versenyzőink három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.
Güttler Károly utánpótlás szövetségi kapitány néhány nappal az indulás előtt négy arany megszerzését valós elvárásnak tartotta. Akkor azonban még nem tudhatta, hogy nem tart a csapattal a gyomorrontással ágynak dőlő Gyurta Dániel. Olimpiai ezüstérmesünk – akármilyen abszurd – az idén vehetett volna először részt ifi Európa-bajnokságon. Mert most érte el az alsó korhatárt, a 17 esztendőt! Kiesésével egy aranyesélyünk már az indulás előtt elszállt. Arról, hogy mire lehetett volna képes Gyurta az ifi mezőnyben, Güttler Károly így beszélt a versenyek után: „Egy olasz fiú nyerte meg Gyurta Dani számát, a kétszáz mellet két perc tizenöt másodperces idővel. Dani bármikor kiráz a kisujjából ennél jobb időt, tehát mondhatjuk, hogy biztos aranytól estünk el.” Azért így is jutott nekünk három első hely, kettőt közülük az ajkai Kis Gergő szerzett a magyarok hagyományos sikerszámaiban, 200 és 400 vegyesen. A két győzelem mellett Kis úszott országos csúcsot is (15:15.34), a saját rekordját megjavítva 1500 gyorson. Kis üröm is az örömben, hogy 200 pillangón a várakozásokkal ellentétben nem tudta megvédeni tavalyi elsőségét, második lett, igaz, remek új egyéni csúcsot úszott. A lányok közül Dara Eszter teljesítménye figyelemre méltó, két vegyesbronza után 100 pillangón meglepetésgyőzelmet aratott, és tagja volt az ezüstérmes vegyes váltónak is. Érmek tekintetében ő vitte a prímet a magyar csapatban.
ÉremtáblázatÉremtáblázat
Ország A E B
1. Oroszország 11 5 2
2. Olaszország 7 5 7
3. Nagy-Britannia 6 7 2
4. Spanyolország 4 0 0
5. Magyarország 3 4 6
Legfrissebb hírek

Joshua Kimmich: A Real Madrid és a Bayern München a világ két legnagyobb klubja

Bajnokok Ligája
3 perce

A Csíkszereda először kapott ki a rájátszásban

Minden más foci
1 órája

Majoross Gergely kihirdette a magyar férfi jégkorong-válogatott vb-re készülő keretét

Jégkorong
1 órája

„Maradni szeretnék, hiszen ez álmaim klubja” – Vinícius Jr. arról, hogyan áll a szerződéshosszabbítása

Bajnokok Ligája
1 órája

A görögök elleni egygólos sikerrel indított a magyar válogatott a férfi vízilabda-világkupán

Vízilabda
1 órája

Serie A: ikszelt Udinében a Como, az Atalanta lazán megverte a Leccét

Olasz labdarúgás
3 órája

Gálfi Dalma kihagyja a BJK-kupát, győzelemmel kezdett Linzben

Tenisz
3 órája

Flandriai körverseny: Pogacart és Evenepoelt is vizsgálják a vasúti átjárós eset után – videó

Kerékpár
5 órája
Ezek is érdekelhetik