Minden jó, ha a vége jó

O. Z.O. Z.
2006.07.10. 01:43
Címkék
Fantasztikus versenyzéssel zárta a magyar ifjúsági úszóválogatott a Mallorcán zajló 33. Európa-bajnokságot. A magyar úszók minden éremből kettőt szereztek a záró napon.
A rövidebbik vegyesúszó-számban ezúttal nem sikerült a kettős győzelem, de egy ilyen futam után nem kell amiatt bánkódnunk, hogy a győztes Kis Gergő mögött a címvédő Verrasztó Dávid „csak” bronzérmet szerzett. „Nagyon meredek futam volt – mondta az érthetően elégedett Güttler Károly, a csapat kapitánya –, elég csak annyit mondanom, hogy a győztes Kis Gergő az utolsó ötven méterre ötödikként fordult. Egészen szoros volt a befutó, négyen estek be egyszerre a célba, szerencsére elsőként Gergő.” Szabó János második lett száz háton, megismételve tavalyi teljesítményét.A lányok sem akartak lemaradni az éremtermelésben, Dara Eszter először szerzett egy bronzérmet kétszáz vegyesen, majd némi meglepetésére nyert száz méter pillangón. Ezután lendületből összejött a 4x100 méteres vegyes váltóval egy ezüstérem is. „Meglepetésként ért, hogy Dara Eszti megnyerte a pillangót, s ez olyan lökést adott a váltónak, hogy meg sem állt az ezüstéremig” – örvendezett a kapitány.33. IFJÚSÁGI ÚSZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, PALMA DE MALLORCA
Férfiak. 100 m hát: 1. Damiano Lestingi (olasz) 56.85, 2. Szabó János 57.16. 200 m vegyes: 1. Kis Gergő 2:03.53, ...3. Verrasztó Dávid 2:03.89. Nők. 200 m hát: 1. Elizabeth Simmonds (brit) 2:12.78, ...5. Kalicz Helga 2:16.86. 200 m mell: 1. Kuzmicsova (orosz) 1:09.95, ...13. Bor Katalin 1:13.22. 100 m pillangó: 1. Dara Eszter 1:00.55, ...6. Kovács Emese 1:01.90. 200 m vegyes: 1. Olga Sulgina (orosz) 2:15.42, ...3. Dara Eszter 2:18.22, ...17. Pinczés Dorottya 2:25.95. 4x100 m vegyes váltó: 1. Oroszország, 2. Magyarország (Kalicz Helga, Bor Katalin, Kovács Emese, Dara Eszter)
Legfrissebb hírek

Joshua Kimmich: A Real Madrid és a Bayern München a világ két legnagyobb klubja

Bajnokok Ligája
3 perce

A Csíkszereda először kapott ki a rájátszásban

Minden más foci
1 órája

Majoross Gergely kihirdette a magyar férfi jégkorong-válogatott vb-re készülő keretét

Jégkorong
1 órája

„Maradni szeretnék, hiszen ez álmaim klubja” – Vinícius Jr. arról, hogyan áll a szerződéshosszabbítása

Bajnokok Ligája
1 órája

A görögök elleni egygólos sikerrel indított a magyar válogatott a férfi vízilabda-világkupán

Vízilabda
1 órája

Serie A: ikszelt Udinében a Como, az Atalanta lazán megverte a Leccét

Olasz labdarúgás
3 órája

Gálfi Dalma kihagyja a BJK-kupát, győzelemmel kezdett Linzben

Tenisz
3 órája

Flandriai körverseny: Pogacart és Evenepoelt is vizsgálják a vasúti átjárós eset után – videó

Kerékpár
5 órája
Ezek is érdekelhetik