Messze volt a győzelem

O. Z.O. Z.
2006.07.08. 00:34
Címkék
Egy harmadik és egy ötödik helyet szereztek a magyar úszók Mallorcán, az ifjúsági Európa-bajnokság második napján.
Csütörtökön a sprinttávon nem sikerült a döntőbe úsznia magát a mellúszó Bor Katalinnak, ami okkal töltötte el csalódással. Szerencsére csak egy napot kellett várnia arra, hogy forduljon a kocka, pénteken kétszázon sikerült kiköszörülnie a csorbát. Bor Katalin a harmadik helyen csapott a célba. „Nagyon örülünk az éremszerzésnek – mondta Güttler Károly utánpótlás szövetségi kapitány. – Ez az eddigi legjobb ideje Katinak. A győzelem most messze volt tőle, olyannyira, hogy most igazából azon sem bánkódunk, hogy az ezüstéremről két tizeddel lecsúszott. Lényeg, hogy megvan az érem.” Nem sikerült ilyen jól a verseny Kalicz Helgának. Az európai ranglista harmadik helyén álló hátúszó száz méteren csak az ötödik helyen végzett, noha tavaly ebben a számban ezüstérmet nyert a margitszigeti kontinensviadalon. „Helga sajnos a második ötvenen, amikor a szemébe sütött a nap, keresztbe úszott a pályán, ami dobogós helyezésébe került” – árulta el a kapitány.A férfiak között ezúttal a magyarok közül senki sem jutott be a döntőbe. A legnagyobb esélye erre a csütörtökön négyszáz vegyesen aranyérmet nyerő Kis Gergőnek lett volna, ám már tartalékolt a szombati döntőkre, amelyek során 200 pillangón és 1500 gyorson ugrik vízbe. A lényeg, hogy nem adott ki mindent magából négyszáz gyorson, így kiesett.33. IFJÚSÁGI ÚSZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, PALMA DE MALLORCA
Férfiak. 400 m gyors: 1. Colbertaldo (olasz) 3:49.12, ...16. Nógrádi Ádám 4:00.48, ...18. Kis Gergő 4:00.57. 200 m hát: 1. Lestingi (olasz) 2:00.32, ...13. Verrasztó Dávid 2:07.20. 100 m mell: 1. Wolniak (lengyel) 1:02.40, ...15. Rácz Ákos 1:04.68. 100 m pillangó: 1. Natullo (olasz) 54.07, ...11. Kovács Norbert 55.43.Nők. 100 m hát: 1. Zueva (orosz) 1:02.32, ...5. Kalicz Helga 1:03.97. 200 m mell: 1. Kuzmicseva (orosz) 2:30.85, ...3. Bor Katalin 2:32.32. 50 m pillangó: 1. Hiller (német) 27.29, ...8. Dara Eszter 28.36, ...11. Kovács Emese 28.51.
Legfrissebb hírek

Joshua Kimmich: A Real Madrid és a Bayern München a világ két legnagyobb klubja

Bajnokok Ligája
3 perce

A Csíkszereda először kapott ki a rájátszásban

Minden más foci
1 órája

Majoross Gergely kihirdette a magyar férfi jégkorong-válogatott vb-re készülő keretét

Jégkorong
1 órája

„Maradni szeretnék, hiszen ez álmaim klubja” – Vinícius Jr. arról, hogyan áll a szerződéshosszabbítása

Bajnokok Ligája
1 órája

A görögök elleni egygólos sikerrel indított a magyar válogatott a férfi vízilabda-világkupán

Vízilabda
1 órája

Serie A: ikszelt Udinében a Como, az Atalanta lazán megverte a Leccét

Olasz labdarúgás
3 órája

Gálfi Dalma kihagyja a BJK-kupát, győzelemmel kezdett Linzben

Tenisz
3 órája

Flandriai körverseny: Pogacart és Evenepoelt is vizsgálják a vasúti átjárós eset után – videó

Kerékpár
5 órája
Ezek is érdekelhetik