Jared Francisco Borgetti

Jared Francisco Borgetti Echavarría nem csak testmagasságával (185 cm) emelkedik ki a 2006-os világbajnokságra utazó El Triből, hanem azzal is, hogy egyrészt ő a válogatott mezben valaha volt legeredményesebb mexikói csatár, másrészt személyében tisztelhetjük a mostani VB-selejtezők aranycipősét, hiszen 14 fellépésen szolid 14 találatot jegyez. Ha most is olyan formában tud futballozni, mint a 2002-es világbajnokságon vagy a 2005-ös Konfederációs Kupán (4/2 ill. 4/3), akkor minden bizonnyal elhomályosítja a közelmúlt legjobb mexikói támadójának, Luis Hernándeznek gólkirályi glóriáját is.

A helyi viszonyok között kifejezetten colosnak számító legényke 1991-ben bukkant fel az Atlas Guadalajara ifjúsági csapataiban, de egy esztendő múlva már az olimpiai válogatottban is helyet követelt magának gólerőssége révén, ám a felnőttek között csak 1994 márciusában esett át a tűzkeresztségen. Nem volt rossz csapat akkoriban a „Chivas”: a kapuban O. Sanchez, a védelemben a szimpatikus argentin Berizzo, a középpályán az örökifjú harcos, Pardo - a csatársorban pedig ugyebár Jared, egészen addig, amíg a későbbi gauchó szövetségi kapitány, Marcelo Bielsa útilaput nem köt lábára annak ellenére is, hogy hősünk második idényében 13 gólig jutott.

Két átszenvedett szezon után így érdemei el nem ismerése mellett Jared a Santos Lagunához igazolt, ahol aztán sikerült az áttörés is, az azonnal megszerzett bajnoki cím mellett: Mexikó egyértelműen legjobban fejelő játékosaként (azért lábmunkájára sem lehet panasz, ráadásul jó megérzései vannak helyezkedés terén is) bemutatkozásul azonnal 14 gólt termelt, de a későbbiekben még ezen a hálózörgetési srófon is tudott csavarni egyet, legjobb formájában, 2000-2001-ben 43 fellépésén 41-szer késztette szomorkodásra az ellen portásait! A három gólkirályi címét két bajnoki arannyal is megfejelő csatár ekkor már tapasztalt válogatottnak mondhatta magát: 1997-ben debütált az El Triben Equador ellen, természetesen góllal, de a franciaországi világbajnokságon annak ellenére sem volt helye a keretben, hogy akkoriban ő volt a bajnokság aranycipőse – pedig talán volt olyan jó labdarúgó, mint a helyette Aguirre által kivitt Peláez.

Azonban a válogatott szövetségi kapitányai a nagy generáció tagjai, Hermosillo, Luis Hernandez és Luis Garcia visszavonulása után Borgettiben látták meg első számú gólgyárosukat, s a derék Jared igyekezett nem szégyent hozni a válogatók fejére: a 2001-es Konfederációs Kupán ugyan még túl rutintalannak számított, de a 2002-es világbajnokság előtt nyolc selejtezőn hatszor volt eredményes (az USA ellen győztes gólt lőtt), Ázsiában pedig betalált az olaszoknak és Equadornak is. Különösen a Squadra Azurrának fejelt gólja volt különleges, hiszen messziről és elképesztően kifacsart testhelyzetből, háttal fejelt a világ egyik legjobb hátvédje, Paolo Maldini mellől a világ legjobb portása, Gianluigi Buffon hálójába!

Bár ezek után mindenki úgy vélte, hogy hamarosan Európába költözik a támadó, ám nem ezt történt, sőt, két újabb remekül sikerült lagunás szezon (49 gól a bajnokságban) után szülővárosa csapatába, a Sinaloába igazolt, a Doradosba, ahol Jared nem veszített lendületéből (14 mérkőzésen 8 találat), de a szezon második felét már a Pachucában tudta le, gyakorlatilag ugyanilyen kondíciók mellett – nem mellékesen Borgettinél egyetlen mexikói futballista sem lőtt még több gólt az idény záró részében, a rájátszásban! Bár a 2004-es Copa Americán finoman szólva sem jött ki neki a lépés, de az egy esztendő múlva Németországban rendezett Konfederációs Kupán nagyon megrázta magát, négy mérkőzésen három gólt is lőtt.

A házigazdáknak kétszer is beköszöntött, de az igazi nagy hullámokat a braziloknak lőtt találata kavarta, hiszen egyrészt ez volt a 90 perc egyetlen gólja, másrészt előtte úgy hagyott ki egy (azaz három) tizenegyest a 32. percben, hogy azt kétszer is megismételtette az olasz bíró, Roberto Rosetti! (Egyébként a találkozó után maga a csatár is azt nyilatkozta, hogy ő sem érti a spori eme döntését, s őszintén megvallotta azt is, hogy gyávasága miatt mindháromszor csak a jobb sarkot merte megcélozni, ám Dida mindannyiszor hárítani tudott. Az már csak a keserű hab a tortán, hogy Lavolpe szövetségi kapitány a harmadik rúgás előtt jelezte, hogy lőjön más, ám ezt a csatár nem vette észre...) Jorge - gólkirályhoz illően - kitűnő ütemérzékkel éppen még idejében, azaz 32. életévében lopta be magát a vén kontinens menedzsereinek noteszébe, így több német (Frankfurt, Hertha) csapat mellett néhány szaúd-arábiai is (pl. al-Ittihad) komolyan érdeklődött iránta.

Végül - mivel a világ egyik legjobban fejelő játékosaként tartják számon őt hazájában - az angol Bolton Wanderers labdarúgócsapata igazolta le a mexikói válogatott legjobb csatárát, akinek megszerzésében sokat segített az is, hogy olasz nagyapja révén tulajdonképpen már EU-s állampolgár volt. A 31 éves játékosért az orvosi vizsgálat után végül 1 400 000 eurót fizettek Allardyce-ék a CF Pachuca együttesének, míg Borgetti két évre szóló szerződést írt alá a Premiershipben, azaz az első osztályban szereplő együtteshez. „Már alig várom hogy elkezdhessem a munkát - idézte a klub hivatalos weboldala a futballistát. - Most három hetet még pihenek, utána már készen állok arra, hogy bizonyítsak a Premiershipben. Ez a szerződés nagy megtiszteltetés számomra, hiszen a világ legerősebb bajnokságában játszhatok a Bolton színeiben.”

Új mestere, Big Sam sem volt éppen szomorú az aktus után, de szilárdan állt a talajon: „Kiváló a „referenciája”, de a Premiership még ismeretlen számára... De nagy esély ez mind az ő, mind a klub számára és tudom hogy megvan az akarata ahhoz, hogy sikeres legyen Angliában.” Bár Jared lett az első mexikói futballista a Premier League-ben, a Reebok Stadium népét korántsem sikerült elvarázsolnia, hiszen hiába lőtt két nagyon fontos gólt is az UEFA-Kupában (ráadásul a Bolton első UEFA-mérkőzésén győzteset a ráadásban), de a hazai bajnokságban mindössze két találatig jutott... Ennek ellenére a válogatottban máris sikerült legendává válnia: a Costa Rica elleni világbajnoki selejtezőn ugyan az első félidőben csak kapufáig jutott, a másodikban viszont, Osorio lapos beadását követően, összehozta a történelmi gólját is, hiszen mexikói mezben (ezúttal stílszerűen a 36-osban) ez volt a 36. találata, amivel Carlos Hermosillót valamint a még mindig aktív Luís Hernándezt maga mögött hagyva az örökranglista élére állt!

„Nagyon boldog vagyok, hogy összejött a gól, és egy olyan ország mezében lehetek csúcstartó, amelyet imádok” - mondta a 2005. augusztus 14-én a 32. születésnapját ünneplő támadó. Borgetti nyolc év alatt jutott a csúcslista élére, a nemzeti tizenegyben 1997. február 5-én, góllal debütált Ecuador ellen, de csak a kétezres években lett állandó tagja a mexikói csapatnak, az eddigi 70 válogatottságából 69 erre az időszakra esik. A világbajnokságra tehát azzal a felelősséggel a vállain utazhat Borge, hogy szinte csak tőle várják a gólokat az El Tri drukkerei és vezetői - s az több mint valószínű, hogy ősszel már nem a Boltonban folytatja, hiszen több hazai klub mellett a Benfica is bejelentkezett érte.

Borgetti beceneve, a Sivatagi Róka (El Zorro del Desierto), nagyon jól rímel gól-sóvárságára és zsákmányra éhes fürge mozgására.