Kuttornak a szél is segített

O. Z.O. Z.
2006.07.04. 02:22
Címkék
Az idén életre hívott Triatlon Tour-sorozat harmadik versenyét Kuttor Csaba nyerte, így (két győzelemmel és egy második helyezéssel) vezeti az összetett ranglistát, és valószínűnek tartja, hogy az élen végez a sorozatban, amelyből még két viadal van hátra. Erre mondják: fő az optimizmus! Nem vitás, így érdemes sportolni.Az öt állomáson elért eredmény közül a legjobb három számít bele az összetettbe, így Kuttor Csaba megteheti, hogy már nem áll rajthoz a hátralévő versenyeken.Sokáig úgy volt, hogy Kuttor itt nem is nevez, végül elindult, és ez jó döntés volt, hiszen megszerezte a győzelmet. „Eredetileg azt terveztem, nem veszek részt a szombathelyi eseményen – mondta utóbb a győztes –, de aztán meggondoltam magam. Úgy éreztem, ezen a rövid távú viadalon nagyobb esélyem lehet a sikerre. Jól kijött a lépés, talán az egyetlen kifogás az lehet, hogy szerintem a pálya kijelölésénél több rövidebb kört kellett volna beiktatni, így a nézők is jobban szórakoztak volna. Egyébként a helyszín kellemes volt, dimbes-dombos, jó tempójú volt a pálya, ám ami a legjobban tetszett, az az időjárás. A tó lehetett volna egy kissé melegebb, de még elment, viszont szerencsére elmaradt a kánikula. A végig fújó szél pedig kifejezetten nekem kedvezett, mivel az a kisebb súlyú versenyzőket sokkal jobban hátráltatta.”
Legfrissebb hírek

Lassan, de biztosan – Malonyai Péter jegyzete

Európa-konferencialiga
4 órája

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
4 órája

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
4 órája

Szerdai sportműsor: a spanyolokkal negyeddöntőzik a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Minden más foci
4 órája

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
4 órája

Luke Littler kilencnyilas után legyőzte Nathan Aspinallt a World Matchplayen

Egyéb egyéni
4 órája

Az ETO FC hat gólt rúgott idegenben a Konferencialiga selejtezőjében

Európa-konferencialiga
5 órája

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
5 órája