Kétnapos ijedtség után

B. R.B. R.
Vágólapra másolva!
2006.06.27. 03:10
Címkék
Fülep Sándor gyomra rendbe jött
Fülep Sándor gyomra rendbe jött
Fülep Sándor gyomra rendbe jött
Fülep Sándor gyomra rendbe jött
Fülep Sándor gyomra rendbe jött
Fülep Sándor gyomra rendbe jött
A hét végi öttusabajnokságtól két Eb-induló igazoltan távol maradt, de hétfőn Balogh Gábor és Fülep Sándor egyaránt edzésbe állt. Balogh hátfájás miatt mondta le az indulást. A kétszeres egyéni világbajnok megkeresésünkre nem válaszolt, így Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány nyugtatott meg bennünket: „Balogh jól van, nagyobb volt az ijedtség, mint a baj, inkább óvatosságból pihentettem, két és fél héttel az Európa-bajnokság rajtja előtt nem kockáztathatunk. Bízunk benne, hogy a hátralévő napokban már semmi sem zavarja meg a felkészülését.”

Fülep Sándor gyomorrontásos tünetek miatt nem tudott részt venni az ob-n, szerencsére az ő esetében sincs már ok aggodalomra.

„Egyre csak azon járt az eszem, mi lesz, ha összeszedtem valami fertőzést, ugyanis Attila öcsém is hasonló gondokkal küszködött” – mondta Fülep Sándor. – Lekopogom, hétfőre egy kis fáradtságtól eltekintve már kutya bajom sem volt. Folytatjuk a munkát, a budakalászi Európa-bajnokságig hátralévő időszakban a fizikai számokban gyorsítunk. A heti négy vívóedzést az én esetemben háromra csökkentettük, hogy a kontinensviadalon megfelelő legyen a »pengeéhségem«, nagyobb legyen a harci kedvem. Azt sajnálom, hogy nem tudtam lovagolni az országos bajnokságon, mert a lovaspálya hasonlóan kicsi és kanyargós volt, mint amilyen a kontinensbajnokságon lesz. A »kispályás« lovaglás egyébként nekünk nem jön rosszul. Legnagyobb ellenfeleink közül például az oroszok igencsak megszenvedhetnek, nem valami jó lovasok, ez a mi malmunkra hajthatja a vizet.”
Legfrissebb hírek

Bondár Anna: Soha nem támogattam a háborút

Tenisz
13 perce

Eddig 298 orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
50 perce

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
58 perce

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
1 órája

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
1 órája

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
1 órája

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
1 órája

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik