Bicskei Bertalan: edzésre fel!

K. I.K. I.
2006.06.27. 03:10
Címkék
Bicskei Bertalan elôbb körülnézett, ma már edzést is vezet majd
Bicskei Bertalan elôbb körülnézett, ma már edzést is vezet majd
Bicskei Bertalan elôbb körülnézett, ma már edzést is vezet majd
Bicskei Bertalan elôbb körülnézett, ma már edzést is vezet majd
Bicskei Bertalan elôbb körülnézett, ma már edzést is vezet majd
Bicskei Bertalan elôbb körülnézett, ma már edzést is vezet majd
Elkészült Bicskei Bertalan szerződése Újpesten. A korábbi szövetségi kapitány múlt hét pénteken egyezett meg szóban a lila-fehérek vezetőivel, s kedden írja alá a hivatalos papírokat. Hétfőn még nem ő tartotta a délelőtti foglalkozást, de kedden már munkába is áll – igaz, délután a szlovák Banska Bystrica elleni edzőmérkőzésen nem ül le a kispadra.

„A szerződésem már kész van, nincs vele semmi gond, kedden alá is írom – mondta Bicskei Bertalan. – A keddi mérkőzésen még nem leszek ott, mert a világbajnokságot közvetítő televíziós társasággal élő megállapodásom van, és éppen ebben az időpontban kell szakértőként szerepelnem. A megegyezésünket semmiképpen nem szeretném felrúgni, és ebben az újpesti vezetők teljes mértékben partnerek.”

A lila-fehérek új szakvezetője hétfőn futólag találkozott a labdarúgókkal, és az edzőkollégáival már leült beszélgetni a közös jövőről.

„Mindent átbeszéltünk a pályaedzőkkel és a kapusedzővel – folytatta a szakvezető. – Apró változtatást hajtottunk végre a felkészülési programban. A liechtensteini Vaduz elleni UEFA-kupa-találkozó előtti héten az edzőmérkőzésünket is csütörtökön játsszuk, ezzel egyszersmind ritmust is adunk a felészülésnek. A játékosoknak kedden mutat be a klub ügyvezető igazgatója, igaz, futballisták nagy részét már ismerem.”

Ugyancsak az újpestiekkel kapcsolatos információ, hogy a Szusza Ferenc Stadion gyepszőnyegét felújítják, így kedden és szombaton (ekkor a Paks lesz az ellenfél) a Megyeri úti felső füves edzőpályán szerepelnek majd a csapatok.

Legfrissebb hírek

Tíz magyar arany a karatésok ISKA-világbajnokságán

Egyéb egyéni
39 perce

Másodpercekre volt a sereghajtó Budakalász a győzelemtől a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
53 perce

Ez gyorsan ment: egy év után visszajutott a Serie A-ba a Venezia

Olasz labdarúgás
59 perce

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
1 órája

NB I: Zalaegerszegi TE–Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
1 órája

Gyász: elhunyt Bikár Péter válogatott jégkorongozó, olimpikon

Jégkorong
1 órája

Puskás–Suzuki-kupa: A Honvéd legyőzte a Panathinaikoszt

Minden más foci
1 órája

A Ferrari az élre tört; problémák a Mercedesnél a miami sprintidőmérő előtt

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik