Az igazi kaland északon

K. I.K. I.
2006.06.21. 02:20
Címkék
Ugyan továbbra sincs új csapata az Újpesttel ezüstérmet szerző Mészöly Gézának, de az már most biztos, hogy a fiatal szakember nem marad állás nélkül.
Információink szerint Magyarországon szívesen látná az edzőt a Zalaegerszeg és a Vasas gárdája is, de külföldről is akad érdeklődő. A walesi Cardiff City mellett a svéd éllovas Hammarby vezetői is tudnak Mészöly Géza eredményeiről. A skandináv csapat kilenc forduló után vezeti hazája bajnokságát, ám az már most biztos, hogy a jelenlegi szakvezető, Aders Linderoth szerződését a szezon végén nem hosszabbítják majd meg a klubnál. Ez azt jelenti, hogy Mészöly Géza legkorábban a téli felkészülés alatt, vagyis januárban állhatna munkába a zöld-fehér egyesületnél.

„Egy svéd menedzseriroda intézi az ügyeimet – mondta Mészöly Géza. – Egyelőre még nincs semmi konkrétum az ügyemben, de azt tudom, hogy a Cardiff és a Hammarby vezetőinek érdeklődését is felkeltette az eddigi tevékenységem. Még nem tudom, hogy hol folytatom a pályafutásom, hiszen a külföldi lehetőségek mellett magyar ajánlataim is vannak, ezekről azonban nem szeretnék beszélni.”
Legfrissebb hírek

Tíz magyar arany a karatésok ISKA-világbajnokságán

Egyéb egyéni
42 perce

Másodpercekre volt a sereghajtó Budakalász a győzelemtől a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
56 perce

Ez gyorsan ment: egy év után visszajutott a Serie A-ba a Venezia

Olasz labdarúgás
1 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
1 órája

NB I: Zalaegerszegi TE–Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
1 órája

Gyász: elhunyt Bikár Péter válogatott jégkorongozó, olimpikon

Jégkorong
1 órája

Puskás–Suzuki-kupa: A Honvéd legyőzte a Panathinaikoszt

Minden más foci
1 órája

A Ferrari az élre tört; problémák a Mercedesnél a miami sprintidőmérő előtt

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik