Magyarként a rivális csapatban

– Kimerült?
– Nagyon – mondta Kádár Kálmán. – A harmadik negyed elejétől pihentem is egyet, az edzőnk frissíteni akart a csapaton.
– Milyen a vízből a magyar válogatott?
– Pörögnek, nagyon akarnak a játékosok, egy másodpercig sem pihennek. Fegyelmezettek, százszázalékos koncentráció szükséges, ha meg akarjuk szorítani őket. A Világkupa első két napja után láttuk, nincs klasszikus védő a csapatban, ennek megfelelően készültünk – ennyire futotta.

– És hogy jellemezné a román csapatot?
– Nagyon motivált gárda, két esztendeje került a csapat élére Vlad Hagiu, aki fiatalított. Ennek megfelelően lelkesek vagyunk, és még sokat fejlődhetünk.
– Milyen érzés magyarként a Margitszigeten háromezer ember előtt az ellenfél játékosaként felsorakozva hallgatni a Himnuszt?
– Vegyesek az érzelmeim. De a meccs előtt nem is akartam ezzel foglalkozni, a lefújás után pedig már a találkozó történésein gondolkodom.
– És mi járt a fejében?
– Nem tartottuk be a taktikai utasításokat, sok hibát követtünk el, amelyekért gólokkal büntettek minket. Leginkább a sok hazai lefordulás miatt szenvedtünk, ebben a játékelemben mindenképpen a világ legjobbja Kemény Dénes csapata.

– Az még nem fordult meg a fejében, hogy milyen lenne a túloldalon harcolni a sikerért?
– Ilyen merész álmaim azért nincsenek.
– Az egyetlen magyar a csapatban?
– Igen, de még van két nagyváradi játékos, Gheorghe Dunca és Ramiro Georgescu, mindketten tudnak magyarul.

– Mikor játszott legutóbb Nagyváradon?
– Legutóbb öt éve, azóta megfordultam a Ferencvárosban, az olasz Florentiában és legutóbb a Szegedben.
– Mire számít az utolsó három napon?
– Mindenképpen szeretnénk a négy közé jutni, ez esetben már most kiharcoljuk a világbajnoki szereplés jogát.