Dáridó Dortmundban

– Nagy győzelem ez?
– Hogyne, most elégedetten térhetünk pihenőre – mondta Jürgen Klinsmann szerda éjfél körül. – Jól játszottunk Lengyelország ellen.

– Sokáig azonban úgy tűnt, nem sikerül felülkerekedniük.
– A vezető gólt már az első félidőben megszerezhettük volna, akkor minden másképp alakul. A szünetben is arról beszéltem a fiúknak, hogy a tempó megfelelő, így az sem lenne tragédia, ha gólt kapnánk, mert ha a játékunk sebessége nem csökken, akkor lesz néhány lehetőségünk a gólszerzésre.

– Oliver Neuville kihagyott ziccere és a két léces lövés után hitt még abban, hogy győz a csapat?
– Igen, és nem mellébeszélek: úgy futballoztunk, olyan elánnal, hogy abban benne volt a győztes találat megszerzésének lehetősége az utolsó pillanatig. Igyekeztünk tartani a ritmust, gyorsan játszottunk, hogy a lengyelek csak azzal törődjenek, hogy megóvják a kapujukat a góltól, a támadásokra ne maradjon energiájuk. Az edzéseken azt is tanuljuk, hogy bizonyos helyzetekben azt az amúgy nagyon bénító érzést is el kell viselni, hogy mindent kiadsz magadból, még sincs meg ennek a kézzelfogható eredménye. Túl kell lépni ezen, de ezt csak mondani könnyű. Ezzel a tudattal játszani, amikor fáradsz, cseppet sem az. De ezek a mentális tréningek erre valók, a srácok megértették, hogy ha nincs egy klasszis villanás, amely eldönti a találkozót, csapatként még mindig sikeresek lehetünk. Nem véletlen, hogy minden edzésen közösen hangolódunk, megvannak a csatakiáltásaink, és amúgy amerikai stílusban üvöltjük, hogy mi együtt akarjuk elérni a célunkat, egy csapat vagyunk, világbajnokok akarunk lenni. Nem szeretnénk: akarunk! Ez a közösségi érzés ugyanis szép lassan beépül a tudatukba, és egységet kovácsol a játékosok között. Azt hiszem, a csapategység diadala volt ez a győzelem.

– Meg a jó cseréké. A kispadról érkező két játékos, David Odonkor és Oliver Neuville hozta össze a találatot.
– A szándékom az volt, hogy a tíztagúra fogyatkozó, emígy végképp csak a védekezéssel törődő ellenféllel szemben az addig is gyors játékunk újabb lendületet kapjon, és a széleken próbáljunk a védelem mögé kerülni. Sokat tettünk a győzelemért, de néha szerencse is kell a sikerhez.

– Sokat kritizálták, amikor Odonkort behívta a keretbe.
– Remélem, ezzel kapcsolatban többé nem kell magyarázkodnom.

– A német védelem sokkal szilárdabbnak tűnt, mint a nyitó mérkőzésen. Hogyan értékelné e csapatrészt?
– A hibákat mi is láttuk Costa Rica ellen, és tettünk azért, hogy azok ne ismétlődjenek meg. Természetesen az a cél, hogy egyik mérkőzésen se kapjunk gólt, de ezt lehetetlen elérni – törekedni persze kell rá. A produkció nem volt rossz hátul, de még van tanulnivalónk, jól tudjuk.

– Mindig magas hőfokon ég, mégis: rég láttuk így örülni gólnak, mint most.
– Aki futballozott, tudja: vannak olyan mérkőzések, amelyeken semmi sem sikerül, hiába teljesítesz jól. Úgy tűnt, ez ilyen találkozó lesz, és érthető, ha az emberben rengeteg energia szabadul fel, ha a legvégén mégis eléri, amiért másfél órán át kőkeményen dolgozott. Ezek az élmények rengeteget jelenthetnek a játékosoknak, erőt, önbizalmat adhatnak a folytatáshoz, az ilyen meccseken lehet legmesszebb jutni. Most, azt hiszem, kiderült, hogy jó úton járunk. Az, hogy a kilencvenkettedik percben szerzett góllal nyertünk, szerencse kérdése is, erről a nagy boldogság közepette sem feledkezhet meg, aki érti ezt a játékot. A meccs egészét kell figyelni, és ha a kilencven percet nézzük, akkor jó volt a teljesítményünk. Mi voltunk a jobb csapat, mi tettünk többet a győzelemért, így nem érdemtelen, hogy nyertünk. Lengyelország most megérdemelte volna a döntetlent, annál többet, azt hiszem, nem, de az kétségtelen: ellenfelünk sokkal jobb volt, mint Ecuador ellen. Küzdőszellemben, futómennyiségben ez egy másik lengyel csapat volt, ebből a szempontból megértem a csalódottságát – de mi igazán megharcoltunk a sikerért. Csütörtökön pihenünk, aztán készülünk az Ecuador elleni találkozóra, hiszen meg akarjuk nyerni a csoportunkat.

---- K ---- L