Haragról szó sem lehet

A gyarmattartó Kölnben 1–0-ra legyőzte egykori gyarmatát. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen Portugália a nyolcadik, Angola az ötvennyolcadik a világranglistán.

Pauleta már a tizennegyedik másodpercben kihagyhatatlan helyzetben rontott, ám a negyedik percben a PSG gólzsákja már megszerezte a vezetést. Minden jel arra mutatott: gólzápor lesz a vége. Nem lett.

A meccs különösebb szakmai újdonságot nem hozott, annál érdekesebb volt a hangulat, a portugál és az angolai szurkolók viselkedése a kölni stadion környékén…

A meglehetősen lepukkant és aligha a rendezők által elkeresztelt, Doping nevű, kerthelyiséges kocsmában a meccs előtt vasárnap kora délután óta vedeltek a portugál és az angolai szurkolók, akkor még a legnagyobb egyetértésben. Persze a luzitánok voltak többen, s valójában már az is csodaszámba ment, hogy akár egyetlen afrikai drukkert is látni lehetett. Az első és roppant logikus kérdése az embernek az volt: vajon a földkerekség tíz legszegényebb országa közé sorolt Angolából – ahol például a 2006-ban születendő gyermekek várható élettartama 44,6 év, s ahol a lakosság fele munkanélküli s háromnegyede a nyomorszint alatt él – hogy az ördögbe volt képes több ezer szurkoló elutazni a németországi világbajnokságra? Jó, jó, nyilván a nomenklatúra tagjai vannak itt a Ruhr-vidéken – mindegyikük a bennünk, magyarokban fura emlékeket ébresztő, sarló-kalapácsos címer másával díszített fekete-piros angolai zászlót lenget, melyen a sarló karéját egy fogaskerék szelete, a kalapácsot pedig egy nádvágó machete helyettesíti –, no de akkor is: miből?!

Aztán megoldódott a rejtély, amint szóba elegyedtem Paulóval, egy viszonylag bizalomgerjesztő arcú angolaival. Ő Hollandiából ruccant át a határon, ott vendégmunkás, s mint elmondta, nagyon sokan járnak hasonló cipőben a rajongók közül.

Amúgy nemcsak a nyelv közös az egykori gyarmattartó és gyarmata között. Az afrikaiak edzője, Luis de Oliveira Goncalves is portugál, a nemzeti hős, Fabrice Akwá Maieco is a Benficában játszott valaha – manapság a katari Al Vakra gólzsákja évi 600 ezer eurós (156 millió forintos) fizetéssel, amennyit nagy valószínűséggel egész Luanda, az angolai főváros lakossága nem keres –, minden jó és rossz, amit az 1595-től 1975-ig tartó gyarmati korszak alatt kapott a nyugat-afrikai ország, Portugáliával kapcsolatos.

Meglehet, az anyaország szurkolóiban is bujkál némi bűntudat a négy évszázados elnyomói szerep miatt, ugyanis amikor a két kemény mag találkozott a Doping bejáratánál, szinte tisztelegtek egymásnak a drukkerek, s a portugál vezérszurkoló elkiáltotta magát: „Barátok vagyunk, az sem nagy baj, ha ti győztök: nyerjen a jobbik!”

Nyilván nem gondolta komolyan, a gesztus azonban valóban megható volt. És láss csodát: éjjel, amikor a portugálok által kínkeservesen 1–0-ra megnyert meccs befejeztével hazafelé szállingózott a negyvenötezer néző, még mindig idilli volt a hangulat. A legyőzött Angola szurkolói törzsi táncokat lejtettek, énekeltek, rázták machetés zászlóikat…

Mintha nem is létezett volna a botrányos 2001-es meccs – a két ország legutóbbi összecsapása –, amelyen Portugália 5–1-re lehengerelte Angolát, s amelyen négy piros lapot mutatott fel a bíró, majd félbe is szakította a küzdelmet…
A vb-n béke volt. ---- C ---- &