Lionel Sebastián Scaloni

Leo Scalonit, a gauchók Bikáját nagy becsben tartják a Depornál, ugyanis a jobbhátvédként és jobb oldali védekező középpályásként is egyaránt kiváló futballista nem csak átlag fölötti erőnléttel és agresszivitással bír, de technikája is elsőrangú, sőt, alkalomadtán szívesen segíti a támadásokat is. Nem véletlen, hogy fiatal kora óta szívesen hasonlítják őt Diego Cholo Simeonéhoz, a kilencvenes évek legjobb argentin védekező középpályáshoz.

A Rosaryban, Santa Fé közelében felnőtt Leo testvérével, Mauróval együtt lett profi labdarúgó, de kétségkívül Lionel vitte többre. A középpályás 17 évesen, 1995. április 30-án lépett először bajnokin pályára a felnőttek között a Newell´s Old Boys színeiben a San Lorenzo ellen, majd a következő szezonban is gyakran futott ki Cejas, Crosa, Siviero, Duscher, Quintana (társai később szintén válogatottságig vitték, s a Fiorentinába igazolt Cejas kivételével mindannyian megfordultak később a La Ligában), Quiroga (láthattuk őt a 2004-es Copán), az 1994-es világbajnok brazil Ricardo Rocha és Walter Samuel oldalán. E nem akármilyen védelemnek csak egy esztendeig lehetett tagja, mert követte testvérét az Estudiantes La Plata együtteséhez. 1997 volt a kiugrás éve számára: Pekerman mester keze alatt világ- és Dél-Amerika-bajnok lett az U-21-es válogatottal Samuel, Franco, Cufre, Romeo, Aimar, Riquelme, Cambiasso, Placente társaként; ráadásul az akkoriban fénykorát élő Deportivo La Coruna 2.7 millió eurót fizetett a testvérpárért, amit három esztendőn belül részletekben még 2.5-tel kellett megfejelni! Augusztusban írtak alá a spanyolok a szerződést az olasz állampolgárságot is felvevő Mauróval és Lionellel, s az ötéves kontraktust a 100 millió dolláros kivásárlási ár tette igazán pikánssá - egyébként csak fél év múlva, 1998 januárjában költözhettek a fiúk Spanyolországba. Leo pár nappal újév után húzhatta először magára a galíciaiak kék-fehér mezét a Sporting elleni mérkőzésen (ami nem a legjobban sikerült számára: két perc után kiállították a legendás kameruni portást, Songo'ót, s hogy a nigériai cserekapus, Peter Rufai beállhasson, Scalonit kellett lecserélni), s hamar beépül a kezdőbe, testvérét viszont csak a B csapatig vitte tudása és szorgalma. Hősünk viszont tagja maradt az argentin U-23-as válogatottnak is, azonban a Pekerman egyik nagy kudarcát jelentő balszerencsés olimpiai selejtezők után Scaloni jó időre elbúcsúzhatott a címeres meztől.

Kárpótolta magát viszont Galíciában egy bajnoki arannyal és egy kupagyőzelemmel, ráadásul kétszer is megcsókolhatta a szezonnyitó Szuperkupát - a fiatalabbak kedvéért leírnám, hogy akkoriban olyan klasszisok alkották a kék-fehérek keretét, mint Songo'o, Donato, Naybet, Helder, Schürrer, Flavio Conceicao, Fran, Hadji, Mauro Silva, Djalminha, Bassir, Luizao, Pauleta, Turu Flores, Ziani, Makaay, tehát a Szuperdepor élte akkoriban virágkorát. Scaloni (aki többször is viccesen összeakasztotta bajszát néhány csapattársával az argentin-brazil ősi ellentétek miatt, s fennen hangoztatta, hogy amikor ifjúsági világbajnok lett, ő lőtte a torna legszebb gólját, természetesen a selacao ellen) biztos csapattag lett Irureta mester gárdájában, köszönhetően fegyelmezett, megbízható és lelkes játékának; ráadásul több fontos gólt is szerzett, lásd Tenerife elleni duplája vagy a Hamburg elleni utolsó percben elért találata a BL-ben, ami a Depor első győzelmét jelentette a sorozatban! 2002-ben a nagyválogatottban is bemutatkozhatott, ám ezután többször is hosszú időre a kispadra kényszerült klubjában, gyakran sérülései miatt még oda sem ülhetett le, így ez az időszak volt pályafutásának mélypontja. Ráadásul az ázsiai világbajnokság előtt egy Depor-Manchester BL-mérkőzésen honfi-és tettestársával, Aldo Duscherrel együtt olyan súlyosan "molesztálták" David Beckhamet, hogy az angolok üdvöskéje emiatt csak félig egészségesen futballozhatott a vb-n - ugyebár a roppant feszült angol-argentin viszony miatt igen durva visszhangot kapott az esemény. A 2003-as spanyol bajnokságban találkoztak is egymással a felek egy Real-Depor-bajnokin, s bizony a trió nemzetiségi megosztás szerinti pártjai nem éppen szerelmetes pillantásokkal méregették egymást. Scaloni a következő esztendőben már több szerepet kapott mint előző idényében, ez meg is látszott nemzetközi reputációján: 2005-ben (kéthónapos tavaszi sérüléséből könnyedén kilábalva) a Bolívia elleni világbajnoki selejtezőn és a Németország elleni előkészületi mérkőzésen a kezdők között kapott helyet, láthattuk őt az argentinok magyarországi fellépésén is.

Nem érezte magát esélytelennek a 2006-os világbajnoki szereplésre sem, ezért is volt kellemetlen számára, hogy érzése szerint az Irureta-Caparrós-féle vezetőség nem számol már komolyan vele a Deporban, így októberben azt nyilatkozta, hogy ha ez így megy tovább, decemberben hazatér az Estudianteshez! Még egy hátra volt ekkor szerződéséből, de magabiztosan kijelentette, hogy az anyagiak nem számítanak, ő mindenképpen futballozni akar! Gyorsan be is jelentkezett érte a Zaragoza és az AS Monaco is, erre már a galíciai vezetők is meggondolták magunkat, s tárgyalni kezdtek "Bika" kontraktusának meghosszabbításáról - ám olyannyira eredménytelenül, hogy a csalódott és makacs Scaloni a hátralévő fél évet a West Ham Unitedben töltötte kölcsönjátékosként. 2006-ban tehát ingyen távozhat a spanyol klubból, ideális számára tehát az, hogy csak sokadik számú csereként is, de ott lehet a németországi seregszemlén.