Pályaedző lehet Vass László

V. GY.V. GY.
2006.06.08. 01:33
Címkék
Vass Lászlót januárban másodedzőnek szerződtette az FC Sopron. A szakember Dario Bonetti munkáját segítette, s megelégedésre tette, így az olasz szakember távozása után öt fordulón át Vass Lászlóra bízták az együttes irányítását. Szerződése június 15-én lejár, ám könnyen lehet, hogy Sopronban marad – igaz, pályaedzőként.
„Már egyeztettem a klub elöljáróival – mondta Vass László. – Bár egyezség még nincs közöttünk, annyi bizonyos, megbíztak a nyári felkészülési program összeállításával. Ezenkívül kérték, jelezzem, melyek a hiányposztok, s hány játékost kellene szerződtetni. Bárki is lesz az edző, nem kell új csapatot építenie, mint egy éve történt, ugyanis a meghatározó labdarúgók, mint például Bagoly Gábor, Rabóczki Balázs, Horváth András, Demjén Gábor, Sifter Tamás, továbbra is Sopronban futballoznak, hiszen szerződés köti őket a klubhoz.”

Alin Cotanra és Alexandru Costisorra viszont már nem számíthatnak a soproniak, a légiósok visszatérnek Romániába, az olasz Luigi Sartor és honfitársa, Nicola Silvestri már szintén távozott. Eldőlt, hogy a fiatal kapust, Kozma Tamást kölcsönadják. Vízer László Máriusz – egyeztetve az ügyvezetőséggel és Vass Lászlóval – négy-öt játékos igazolását tervezi, s minden valószínűség szerint négyen távoznak még a keretből.

A többségi tulajdonos, aki tulajdonosa a román Liberty Salontának is, amely csapat az élvonalba jutott, így aztán Sopronban híre ment, hogy az üzletember a jövőben csak a nagyszalontai csapatot támogatja. A legfrissebb információk szerint azonban Vízer László Máriusz Sopronban és Nagyszalontán is főnök marad.
Legfrissebb hírek

Gavrics az ETO FC-t juttatta előnyhöz, Guerrero egyenlített

Labdarúgó NB I
3 perce

A Puskás Akadémia hamar előnybe került a Paks ellen

Labdarúgó NB I
5 perce

Ödegaard révén a második félidő elején is betaláltak a londoniak: Arsenal–Manchester City 3–0

Angol labdarúgás
18 perce

NB II: Szentlőrinc–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
22 perce

NB II: Karcagi SC–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
22 perce

Lovas Világjátékok: Doerfer az 50., Kaizinger az 57. helyen zárt lovastusában

Egyéb egyéni
23 perce

A Komárom és a DAC szurkolói együtt koszorúztak

Minden más foci
25 perce

Rg-vb: dupla brazil siker az együttes kéziszercsapatoknál

Torna
31 perce