Lyukak a német védelemben

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2006.05.29. 22:10
Címkék
A házigazda német válogatottnak már csak kevesebb mint két hete van hátra a Costa Rica elleni nyitó mérkőzésig. A Klinsmann-legénység a felkészülés felénél tart, itt az ideje, hogy rövid leltárt készítsünk a csapatról.
Joachim Löw másodedzô eligazítást tart a német védelem tagjainak a csapat genfi edzôtáborában
Joachim Löw másodedzô eligazítást tart a német védelem tagjainak a csapat genfi edzôtáborában
Joachim Löw másodedzô eligazítást tart a német védelem tagjainak a csapat genfi edzôtáborában
Joachim Löw másodedzô eligazítást tart a német védelem tagjainak a csapat genfi edzôtáborában
Joachim Löw másodedzô eligazítást tart a német védelem tagjainak a csapat genfi edzôtáborában
Joachim Löw másodedzô eligazítást tart a német védelem tagjainak a csapat genfi edzôtáborában


A német szurkolók már most lelkesen dalolgatnak, énekük témája pedig nem is lehet más, mint szeretett együttesük berlini döntője. A drukkerek elvárásai érzékelhetően nagyok, a kérdés csupán az, hogy képes lesz-e a válogatott ezeknek maradéktalanul megfelelni. Jürgen Klinsmann csapatvezető kifejezetten örül, hogy ilyen nagy az érdeklődés gárdája iránt, de hangsúlyozza: rengeteg tennivalójuk van még az elkövetkező kevesebb mint két hétben. A genfi edzőtáborozást követően szombaton Luxemburg együttesével meccselt a német válogatott, és aratott könnyed, 7–0-s győzelmet, a diadaltól azonban továbbra sincs hurráhangulat, hiszen a bírálók száma csak nem akar csökkenni.

A maiakból hiányzik a legendás precizitás

Legutóbb, például, a korábbi szövetségi kapitány, Berti Vogts fakadt ki, hogy amit a csapat művel, az nem más, mint könynyed lötyögés. Ezzel szemben Jürgen Klinsmann elégedett az elvégzett munkával, és amit eddig begyakoroltak, azt a csapat képes is végrehajtani. Véleménye szerint ha játékosai a szombatinál frissebbek lesznek, akkor a világbajnokságon hét mérkőzést is játszhatnak, ennek a sorozatnak – a szurkolók énekénél maradva – pedig a döntő lenne a záróakkordja. Addig azonban még sok sör folyik le a németek torkán, hiszen a válogatott szakmai stábjának legelőször az ideális kezdőcsapatot kellene megtalálnia.

Legfőképpen sérülések és formahanyatlások akadályozzák a Klinsmann, Löw párost abban, hogy kialakítsa a legjobb kezdő tizenegyét. Kedden Japán együttese, pénteken Kolumbia gárdája ellen van még lehetőségük a szakembereknek, hogy a torna nyitó mérkőzése előtt a megfelelő játékosokat a megfelelő pozícióba húzzák a mágnestáblán.

A kapusposztot illetően nincs vita: az egyes számú mez az arsenalos Jens Lehmanné, és ezen a tényen még a kapus BL-döntőbeli „bakija”, a piros lapot érő szabálytalansága sem változtatott.

A védelem viszont problémás csapatrésze a válogatottnak, ebben a sorban bizony hiányzik a német precizitás. A védőjátékosok szinte téglaként vannak elszórva a pályán, ám hiányzik a habarcs, amelyre az igazán áthatolhatatlan védőfal felépítéséhez lenne szükség. A Chelsea tartalékban tartott védője, Robert Huth Luxemburg ellen kezdőként lépett pályára, de még a gyengébb ellenféllel szemben sem tudott meggyőző teljesítményt nyújtani. Helyette valószínűleg a dortmundi Christoph Metzelder – sérülése után már kezdi visszanyerni az erejét – fog majd az egyik belső védő posztján szerepelni. Társa a hannoveri Per Mertesacker lehet, akivel ideális párost alkothatnának, bár sokan nem mondtak még le a nagy öregről, Jens Nowotnyról sem.

Gond a védelemben, a bőség zavara középen

Ha a belső védőpáros össze is állna, a széleken még mindig nagy gondokkal kell megküzdeniük az edzőknek. A bal oldalon a müncheni Philipp Lahm a sérülése miatt nem tudott az eddigi előkészületi mérkőzéseken pályára lépni, pedig nagy szükség lenne a szolgálataira. Remek pótlásnak tűnik a fiatal mön- chengladbachi Marcell Jansen, aki sokkal kevesebb aggodalomra ad okot a szurkolóknak, mint a jobb oldali társa, Arne Friedrich. A Hertha csapatkapitánya gyenge formában van, és legfőképpen a folyamatos bizonytalankodásaival tűnik ki, helyére még keresik a megfelelő játékost. A felfutó hátvédnek ugyanis gyorsnak és robbanékonynak kell lennie, a jelenlegi jelöltekről viszont ez nem mondható el.

EGY MONDAT

„A fiúk nem sajnálják a pénzt, hogy a golfjátékukon javítsanak, de az meg sem fordul a fejükben, hogy a futballedzés után még gyakoroljanak a pályán.”
Berti Vogts nem éppen hízelgő véleménye a Nationalelf szardíniai portyájáról
A védelemben rengeteg, talán túl sok is a kérdőjel, ám a német válogatott középpályáján is nagy a harc. Jürgen Klinsmann csapatfőnöknek itt azonban egészen más jellegű gondokat kell megoldania. A kihagyhatatlan Michael Ballack ugyanis nem tudott Luxemburg ellen pályára lépni, és a szereplése még Japán ellen is kérdéses. Helyettese, a brémai, ám London felé kacsingató Tim Borowski azonban sokat fejlődött az utóbbi időben. A játékos kitartóan kopogtat a kezdőcsapat képzeletbeli ajtaján, és a több poszton is bevethető, 26 éves középpályás legközelebb már valószínűleg nem csak epizódszereplőként jut szóhoz. A brémai Torsten Frings helye már-már megkérdőjelezhetetlen, ám az is lehet, hogy éppen ő fogja majd pótolni a gyengélkedő Friedrichet a védelem jobb oldalán. A leverkuseni Bernd Schneider valószínűleg a középpálya jobb oldalán jut majd szóhoz, bal szélen pedig a bayernes Bastian Schweinsteiger élvezi a szakvezetőség és a szurkolók bizalmát – és azt is, hogy az idősebb és tapasztaltabb játékosok láthatóan nagy terhet vesznek le a válláról. A pálya középső részén szóba jöhet még Sebastian Kehl is, jelen pillanatban mégis az a legvalószínűbb, hogy Michael Ballack mellett Borowski fog szerepelni.

A két kirobbanthatatlan: Klose és Podolski

NS-bennfentes

Paulo César Wanchope, a Costa Ricai-i válogatott 68-szoros válogatott csatára

Nem félünk a németektől!

„Hatalmas kiváltság, hogy a házigazda németekkel játszunk a nyitó mérkőzésen, mert így reflektorfényben mutathatjuk meg magunkat a világnak. Németország eltökélt lesz, és mindenáron győzni akar, éppen ezért nagyon koncentráltnak kell lennünk. Tiszteljük őket, de nem félünk tőlük. Ballack és Kahn világklasszis, a többiek tapasztalt játékosok. Túl sokat nem tudok az országról, még nem jártam arra. Óriási lesz majd a hangulat, alig várjuk, hogy elkezdődjön a meccs. Mindenki német győzelmet jósol, a mi célunk viszont a pontszerzés.”
Támadóposzton a brémai Miroslav Klose és a kölni Lukas Podolski helye szinte vitathatatlan. Az első alternatívaként szóba jövő megoldás, azaz Oliver Neuville csapatba kerülésének az esélyeit azonban növelheti a Luxemburg elleni meccsen lőtt két gólja. Mike Hanke az első mérkőzésen még úgyis eltiltását tölti, Gerald Asamoah pedig nem mondhatja el magáról, hogy kifejezetten csúcsformában van. Így aztán ezen a poszton a legkevésbé éles a harc.
Jürgen Klinsmann úgy gondolja, a csapatépítéssel kapcsolatban minden rendben halad, és örömtelinek véli, hogy az idősebb játékosok remekül egészítik ki a fiatalokat. Úgy érzi, a még elvégzendő rengeteg munka ellenére valami nagy dolog van születőben Németországban, ám nincs lila köd a szeme előtt, pontosan tudja, hogy a védelem még mindig jelentős javításra szorul. Ha mégis minden sikerülne, vagyis a sérültek felgyógyulnak, a gyengébbek pedig összeszedik magukat a tornára, akkor a hazai drukkerek hamarosan tényleg Berlinről és a döntőről dalolhatnak. Lehet, hogy a német csapat hetedik vb-mecscsét követően is…

Az ideális német csapat
Lehmann – A. Friedrich, Metzelder, Mertesacker, Jansen – Schneider, Ballack, Borowski, Schweinsteiger – Klose, Podolski

Eredmények

EAST HARTFORD
Egyesült Államok–Lettország 1–0
(McBride 43.)

LEICESTER
Ghána–Jamaica 4–1
(Muntari 5., Stewart 19. – öngól, Appiah 66., Amoah 68., ill. Euell 58.)


Szavazás

Melyik ország nyeri a 2006-s labdarúgó vb-t?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik