Előrezavarták a hátvédet

Drogba már nem mai gyerek, huszonnyolc esztendeje született Abidjanban, és ugyan afrikai mércével nem a legnagyobb nyomorba csöppent bele, gyerekkorát korántsem a dúskálás jellemezte, sőt. Mindennél beszédesebb, hogy a mai topfutballisták közül feltehetőleg ő kóstolt bele legfiatalabbként a légióséletbe, ugyanis mindössze ötéves volt, amikor szülei a jobb élet reményében Franciaországba küldték labdarúgó nagybátyjához.

Michel Goba neve minden bizonnyal keveseknek, megkockáztatjuk, senkinek sem mond semmit – ő a nagybácsi. Ebből máris könnyű kitalálni, hogy a kis Didier-t az öreg kontinensen sem a Kánaán várta, egy sokadosztályú francia klubban játszó afrikai felmenő még akkor sem képes biztosítani mások jólétét, ha mellette illegálisan munkát vállal, mondjuk, egy építkezésen. Három év elteltével – nyolcévesen – Drogba hazatért, de nem maradt sokáig Elefántcsontparton, mivel az országot sújtó gazdasági válság miatt szülei elvesztették állásukat, és ismét elküldték Franciaországba nagybátyjához.

Michel Goba abból a szempontból jó hatással volt rá, hogy levitte focizni, és az addig védőt játszó lurkónak felnyitotta a szemét („Mit csinálsz ott hátul? A futballban csak a csatárokra kíváncsiak az emberek!” – irányította át mai posztjára a srácot), ám mivel ő maga nem volt akkora spíler, minden évben klubot váltott, ami Drogba iskolai előmenetelére kifejezetten károsan hatott. A gyerek megbukott, mire szülei – akik időközben szintén Franciaországba költöztek – eltiltották a játéktól, és csak akkor engedték vissza a pályára, amikor már ismét együtt éltek Párizs közeli otthonukban.

Ez a kis pedagógiai pauza sokkal nagyobb hatással volt Drogbára, mint azt a legtöbben gondolnák, tinédzserként sikerült ugyanis belenevelni a kötelesség- és felelősségtudatot. Az immár éretten gondolkodó Didier nem járt el éjszakázni, mint a legtöbb csapattársa, és ugyan az iskolában továbbra sem ő volt a legnagyobb koponya, a labdarúgásban megindult töretlen fejlődése.

Mindössze 19 éves volt, amikor szerződtette a másodosztályú Le Mans, két évre rá pedig már profi kontraktus végére kanyarította oda a nevét. A nagy áttörést az immár élvonalbeli Guingamp hozta el számára, a breton klub 2002 januárjában 150 ezer eurót fizetett érte, és ugyan a szezon második felében Drogba csak „adaptálódott” az élvonalhoz, a következő évadban berobbant a legnagyobbak közé: 34 meccsen 17 gólt vágott. Nem is maradt sokat a Roudourou-stadionban, 2003 nyarán Franciaország egyik büszkesége, az Olympique Marseille 6 millió eurót csengetett ki érte a Guingampnak.

Az már más kérdés, hogy a kék-fehéreknél még nagyobbat dobott (19 bajnoki, 11 európai kupagól volt a termése, a BL-ből kipottyanó Marseille-t pedig bejuttatta az UEFA-kupa döntőjébe), így a következő nyáron már 35 millió euró volt a vételára – ennyit fizetett érte Roman Abramovics, a Chelsea mindenható mágnása. Csak halkan jegyezzük meg: ez ötmillióval több, mint amennyit a Paris St.-Germain kapott Ronaldinhóért a Barcelonától ugyanazon a nyáron.

Eddig a londoniaknál sem vallott szégyent, a tavalyi 18 gólja után az idei szezont 16 találattal zárta, igaz, nagy álmát, a BL-győzelmet még nem váltotta valóra. Azért nyert két bajnoki címet, egy ligakupát és egy Community Shieldet a Chelsea-vel, és akkor még nem említettük, hogy hazája válogatottját – Kamerunt megelőzve a csoportban – kijuttatta a világbajnokságra, az idén év elején megrendezett Afrikai Nemzetek Kupáján pedig döntőt játszhatott, amelyen Elefántcsontpart csak a tizenegyespárbajban maradt alul a házigazda Egyiptommal szemben.

---- V ---- &