Az öltözőajtók bezárulnak

Az előző bajnokság őszi idényében történt, hogy Halmai Gábor súlyos térdsérülést szenvedett az MTK Üllői úti vendégjátéka során. Az 57-szeres válogatott középpályás mindent elkövetett, hogy felépüljön térdszalagszakadásából, azonban ötszöri operációt követően végül arra az elhatározásra jutott, hogy befejezi a pályafutását. Nem tagadja, nehezen hozta meg ezt a döntést, azonban azt sem titkolja: boldog ember, hiszen 14 éven keresztül lehetett profi labdarúgó...

– Gondolt már arra, hogy milyen érzés lesz szombaton a játékoskijáróban a csapatok mellett állni, majd néhány pillanattal később elvégezni az MTK–Fehérvár találkozó kezdőrúgását?
– Eddig azt hittem, elvégzem a kezdőrúgást, és kész, azonban most már egyre inkább foglalkoztat, hogy milyen lesz végleg becsukni az ajtót magam mögött – felelte Halmai Gábor. – A régi emlékek egymás után törnek felszínre, ezért tudom, szombaton a vártnál nehezebb helyzetben leszek.
– Miért éppen ezen a találkozón búcsúztatják a két klub vezetői?
– Az MTK részéről már régebben jelezték, hogy szeretnének méltóképpen elköszönni tőlem. Volt több elképzelés is, végül magam választottam ezt a meccset, hiszen a Honvéd mellett ebben a két csapatban futballoztam Magyarországon. A Videotonban – nekem ugyanis már csak Videoton marad az FC Fehérvár – kezdtem a pályafutásomat, a Hungária körúton fejeztem be, azaz a kötődés megvan mindkét klubhoz.
– Sejtem a választ, mégis megkérdezem: mennyire könynyen hozta meg azt a döntést, hogy befejezi a pályafutását?
– A térdoperációimat követően, kétezer-ötben elkezdtem Somodi Lászlóval a rehabilitációt, azonban hét hónap után be kellett látnom, a lábam a profi futballra alkalmatlan, a saját elvárásaimnak nem tudok megfelelni. Az ősszel végképp kimondtam, hogy befejeződött a pályafutásom, és mert készültem a civil életre, tulajdonképpen nem ért váratlanul ez a helyzet. Azt azért nem állítom, hogy könnyű volt a döntés, hiszen imádom a labdarúgást, amely addig az életem nagy részét kitöltötte.

– Ha mérleget kellene vonnia, akkor mit mondana a maga mögött hagyott tizennégy esztendőről?
– Klubszinten tulajdonképpen majdnem mindent elértem Magyarországon, azt azonban fájlalom, hogy nagy nemzetközi tornára a válogatottal nem jutottam ki, no és hogy az MTK-val nem sikerült a BL-főtáblára kerülnünk. A Hapoel Tel-Aviv profijaként csodálatos menetelésnek lehettem részese az UEFA-kupában, többek között a Lokomotiv Moszkvát, a Chelsea-t és a Parmát búcsúztattuk, s csak a Milan kerekedett fölénk egy góllal a négy közé jutásért vívott párharcban. Sokat gondolok arra, ha nekem és korosztályomnak olyan edzői lettek volna gyerekkorban, mint mondjuk a holland fiataloknak, akkor nemzetközi szinten mire vihettem, vihettük volna...

– Aligha tévedek, ha azt mondom: az MTK és a Fehérvár eredményei nem közömbösek Halmai Gábor számára.
– Ez így van, de ugyanez elmondható a Honvédról is. Kötődöm a „Vidihez”, és nagy dolognak tartom, hogy barátom, Csertői Aurél ilyen remekül szerepel a csapattal. Az MTK fiataljai bizonyítják, az egy évvel korábbi kiugró szereplés nem a véletlen műve volt, ma bárki ellen győzelmi eséllyel lépnek pályára. Örülnék annak, ha lenne pénz és energia olyan központok létrehozására, mint a Sándor Károly Akadémia.
– Nem gondolt arra, hogy a pomázi focisuli irányítása mellett szerepet vállaljon a magyar futballban?
– Nem zárom ki ennek a lehetőségét, a barátaimmal közös cégünk ugyan sok energiámat leköti, a futballt viszont mindig szívből tudnám csinálni.

Előbb ováció, aztán vakáció

Az MTK-nál mindent elkövetnek, hogy emlékezetes rangadónak lehessenek szemtanúi a szurkolók, hiszen a mérkőzésre kilátogatók között egy értékes utazást sorsolnak ki a szünetben. A kék-fehéreknél a '80-as évek közepén megszokott volt, hogy jól járt egy-két drukker: akkoriban egy autóval térhetett haza a szerencsés néző. Most azonban egyhetes ausztriai nyaralás vár a boldog nyertesre – a vakáció helyszíne Karintia, ahol az MTK is edzőtáborozik majd a nyáron.

Dvéri Zsolt: kárpótlás a kupában

A Debrecen elleni szerdai kupavisszavágó után Dvéri Zsolt boldogan ücsörgött az öltözőben, társaival pedig arról beszélgetett, jó lenne, ha a klub a jövő hétre barátságos meccset kötne le a Loki ellen…
„Az elmúlt kilenc napban háromszor játszottunk a Debrecennel, és bevallom, egy időre elég is volt a Loki elleni meccsekből – mondta Dvéri Zsolt. – A mérkőzés után az öltözőben tréfásan szóba hoztuk, hogy ha már az utóbbi időben ilyen sok meccset jászottunk a debreceniekkel, jó lenne, ha a jövő hétre is jutna egy, mondjuk, a hátsó salakoson. Komolyra fordítva a szót: bár a találkozónak egygólos előnnyel vágtunk neki, tudtuk, nehéz dolgunk lesz, és arra is számítottunk, hogy a mérkőzés elején a Debrecen minden bizonnyal letámad majd minket, hiszen mindenképpen gólt kellett szereznie. Amikor Igor Bogdanovics belőtte a Loki vezető gólját, nyomban megfordult a fejemben, ki is eshetünk, de bíztam a csapatban, és reméltem, hogy még a félidő vége előtt tudunk egyenlíteni. Szerencsére így is lett.”

Ha valaki előzőleg írásba adta volna Dvéri Zsoltnak, hogy a bajnokin ugyan vereséget szenvednek a Lokitól, ám a Magyar Kupa döntőjébe a Fehérvár jut be, bizonnyal ott nyomban aláírta volna.
„Ha dönthettem volna, akkor a kupadöntőt választom – folytatta a középpályás. – Persze még bánt, hogy a bajnokin az utolsó percben kapott góllal maradtunk alul, de a kupafinálé kárpótol minket. Megérdemelten jutottunk a döntőbe, és remélem, a Vasas ellen feltesszük a pontot az i-re.”