Néhány perccel a Kecskemét–Debrecen Magyar Kupa-elődöntő megkezdése után a következő párbeszéd zajlott le a tudósítók részére kijelölt asztalnál: „Otthon hagytam a szemüvegemet, nem tudod, ki dobta ezt a gyönyörű kosarat?” És a válasz: „Ha valami csodálatosat látsz, akkor az biztos, hogy Cory Bradford műve!”
Az első negyed amúgy is a csodák birodalmába tartozott, legalábbis a „hírös város” kosarasainak szempontjából. Első tizenhat dobásukból tizenhárom célba talált, ami természetesen nemcsak Bradfordék célzóművészetét, hanem a hajdúságiak védekezését – pontosabban annak teljes hiányát – is minősíti. Pedig a feldobás előtt Rajko Toroman, a Vadkakasok szerb szakvezetője már-már fellélegezve közölte: végre valamennyi játékosa bevetésre kész, többé-kevésbé mindenki egészséges.
Meglehet, orvosilag ez volt a helyzet, a valóságban azonban Fodor Mártont, az idősebbik Molnár fivért – Andrást – és az amerikai Wayne Powellt leszámítva a többiek olybá tűntek, mintha súlyos betegségből lábadoznának. Őszintén szólva nehezen tudja elképzelni az ember, miként verte meg néhány nappal korábban ez a Debrecen az alapszakasz győztesét, a Paksot...
Az utolsó negyedben Meszlényi Róbert, az Univer és a válogatott szakvezetője már a csereötösét játszatta, így a tartalék center Horváth Csaba érte el a századik pontot, amelyet a néhány tucatnyi, a Duna túlsó partjáról érkezett szurkoló már percek óta óriási hangerővel követelt („Százat nekik!”).
Czagány Balázs
Horvat (sárgában) és csapata nem igazán volt partiban a vörösökkel
Meszleny Róbert, az Univer edzője
Nagyon örülök a győzelemnek, ám úgy érzem, túl jól játszottunk. Nem tudom, meg tudjuk-e ismételni ezt a teljesítményt a döntőben, de azt remélem, hogy sokan jönnek át pénteken Kecskemétről Paksra.
Rajko Toroman, a Debrecen edzője
Nem voltunk jelen pszichésen, nem játszottunk jól. Az elmúlt hónapok gondjai vezettek a súlyos vereséghez. Gratulálok a kecskemétieknek, kezdettől fogva jobbak voltak nálunk a játék minden elemében.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik