Műhiba miatt oda a siker

B. G.B. G.
2006.04.26. 01:42
Címkék
Lejátszotta második mérkőzését is a magyar U18-as válogatott a Szlovákiában zajló nemzetközi ifjúsági tornán. Várhidi Péter szövetségi edző csapata most a házigazdákkal mérte össze erejét, s csakúgy, mint az Egyesült Államok ellen, ezúttal is 2–2-es döntetlent ért el. A hazaik egyenlítő gólja a hosszabbítás második percében született, de a szlovák gólt súlyos bírói tévedés előzte meg.
„A hosszabbításban jeleztem a játékvezetőnek, hogy cserélni szeretnék, amire ő meg is adta az engedélyt – mondta Várhidi Péter. – Farkas Balázs helyett Fekete Ádámot szerettem volna pályára küldeni, ám mielőtt végrehajtottuk volna a cserét, a bíró továbbengedte a játékot. A szlovákok villámgyorsan előrevágták a szabadrúgást, és kihasználva a cserére készülő védelmünk rendezetlenségét, berúgták az egyenlítő góljukat. Sajnálatos, hogy a szlovák bíró műhibája miatt nem tudtuk megnyerni a meccset, de ezzel nem kívánok tovább foglalkozni.”

A találkozón a mieink az Esterházy – Nagy J., Pintér, Vass, Újlaki – Gyömbér (Kozmor), Nagy S., Tandari (Kottán) – Farkas B., Bölcsföldi (Zsivóczky), Vituska (Szakály) összeállításban léptek pályára. A góljainkat Bölcsföldi Viktor és Gyömbér Gábor szerezte.

Két mérkőzés után a magyar U18-as válogatottnak két, a szlovákoknak és az amerikaiaknak négy-négy pontjuk van. A csütörtöki ellenfelünk, Málta, eddig nullapontos.
Legfrissebb hírek

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
5 órája

Már nem Tóth Balázs, hanem másik kapus megszerzésén gondolkodik a Celtic – sajtóhír

Minden más foci
5 órája

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém férfi és az FTC női kézilabdacsapata

Minden más foci
6 órája

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
6 órája

Ha akarom, vemhes – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Ndiayét bejelentette a City, Gazdag a New Englandbe igazolt – ez történt a nyári transzferidőszak hajrájában

Minden más foci
6 órája

Olasz Kupa: továbbjutás után menesztették az edzőt

Olasz labdarúgás
6 órája