Fejben és testben is gyengék

A Budai II László Stadion annyiban hasonlít az Old Traffordhoz, a San Siróhoz vagy akár a Szusza Ferenc Stadionhoz, hogy itt is van egy viszonylag nagy füves terület fehér vonalakkal – katlanhangulatról viszont nemigen lehet beszélni, ugyanakkor ennek a sporttelepnek is megvan a maga bája. A szurkolók jókedvűen érkeztek, végignapozták a bemelegítést, kötelességszerűen visszhangozták a hangosbemondó kérésére a játékosok keresztnevét, és egyetlen bántó szó vagy trágár kifejezés sem hangzott el, ami mifelénk feltétlenül dicséretre méltó. A vendégdrukkerek igazán komolyan vehették ezt a mérkőzést, hiszen a zászló alapján még a tatai szekciójuk is megjelent, míg hazai oldalon a Koffer Bivaly nevű, logóján természetesen egy utazótáskába csomagolt bölényt hirdető csoport tette teljessé az idillt.

Talán csak Urbán Flóriánra nem ragadt át ez a békebeli hangulat: bár az edző közvetlenül a kezdés előtt elbeszélgetett az ismerős fotóriporterrel, azért már az első percben, körülbelül a harmadik felugrásánál látszott, hogy a szokottnál is intenzívebben éli át a pályán történteket. Ami nem is véletlen, hiszen a Vasas pénteki pontvesztésével lehetőség nyílt látótávolságra megközelíteni az angyalföldieket, és ehhez csupán a győzelem kellett a Tatabánya ellen. Leírni valamivel könnyebb, mint végrehajtani, ezt bizonyítja, hogy a REAC legutóbb decemberben nyert bajnokit. Persze ez az enyhén visszafogott szereplés nem véletlen, és erről már húsz perc alatt meggyőződhettünk. Nem állítjuk, hogy nem ácsorgott tizenegy sárga-kék mezes futballista a gyepen, ám ezen időszak alatt REAC nevű csapatot hiába is kerestünk.

Az ellenfél nélkül játszó tatabányaiak gyorsan berámoltak kettőt – az elsőnél a teljes hazai védelem nézte, ahogy két vendégjátékos is szabadon fejel, szűk negyedórával később pedig Szentpéteri Viktor cserélte a kirúgást középkezdésre. Az eredmény alakulása láttán rögvest szélesebbé váltak a tatabányai mosolyok, az egyik játékos például „Menjél, Kanu!” csatakiáltással indította Ndjodót, aki azonban az Arsenal egykori zsenije helyett inkább Eddie Murphyre hasonlít, olyan életszerűen játszotta el, hogy megfojtás általi halált szenvedett. Talán ez a szimulálás is közrejátszott abban, hogy a félidő vége felé egyszer-egyszer összerúgtak a játékosok, és esetenként bizony kakaskodás követte a szabálytalanságot. Így legalább elmúlt az érzésünk, hogy ezen a délutánon egyetlen futballistát sem érdekli az eredmény.

A második játékrész sem hozott jelentős változást, leszámítva azt, hogy megelégelve az addigi kilátástalanságot, a Koffer Bivaly tagsága a szünetben bevonta zászlaját, és hazament. Így a fiúk már nem láthatták, amint a párharcokat rendre elveszítő REAC ugyanolyan tanácstalan, a Tatabánya meg ugyanolyan kényelmes, mint az első félidőben. Nem csoda, hogy mindkét edző igyekezett javítani csapata támadójátékán, itt Torma Gábor, ott pedig Márkus Tibor lépett pályára. Kettejük becserélése jó példa volt a dicsőség múlandóságára, a gólkirályjelölt, ám a tavasszal visszaeső Márkus Tibor a szürke Tatabányában, a nem is oly rég még Hollandiában és Belgiumban profiskodó Torma Gábor pedig a kiesőjelőlt REAC-ban sem tudott a kezdőcsapatba kerülni. Bár utóbbinak volt egy szép lövése, a két rutinos támadó nem sokat tudott hozzátenni az ekkorra már kiábrándító játékhoz. Persze a nívótlanság a tatabányaiakat aligha zavarta, ők könnyed győzelemmel harcolták ki véglegesen az izgalommentes szezonzárást. A REAC teljesítményét látva a Vasas szurkolói megnyugodhatnak: ha az angyalföldiek a hátralévő mérkőzéseken több pontot már nem szereznek, vélhetően akkor is simán benn tudnak maradni. ---- M ---- &