Jászapáti, álomföld

Csütörtök délután Vojtekovszki Csaba nem edzést vezetett, hanem pecázott. Mint mondja, számára a horgászás a legjobb kikapcsolódás, a futball mellett a másik nagy szerelem. Mosolya őszinte, hangulata remek, és egyáltalán nem csinál titkot abból, hogy mostanában az élet napfényes oldalán jár. Az általa irányított Jászapáti a tavasszal 15 gólt szerzett és csak 2-t kapott, és sokak ámulatára közvetlenül az éllovas Vác mögött helyezkedik el a táblázaton.

– Ha ilyen eredményesen futballoznak az idény hátralévő részében is, akkor még a biztos bajnoknak kikiáltott Vácot is megszorongathatják!
– Nem hiszem, hogy a Váctól el lehetne venni a bajnoki címet, abban azonban őszintén reménykedem, hogy a vezetőink igényeinek meg tudunk felelni – válaszolta két kapás között a Jászapáti trénere, Vojtekovszki Csaba. – Amikor a nyáron feljutottunk az NB II-be, a biztos bentmaradás kiharcolása volt a cél, ám az őszi idényt követően az elöljárók módosítottak a terven. Most már az első hat hely valamelyikén kell végeznünk. Pontosabban a második-hatodik hely valamelyikén, a Vác ugyanis aligha veszíti el a bajnoki címet.

– A csapat teljesítménye elismerésre méltó, de azért érdekelne a véleménye: a Jászapáti játékosállománya, körülményei, anyagi lehetőségei hova sorolandók a Keleti csoport mezőnyében?
– Nézze, biztos, hogy a csoportunkban vannak olyan csapatok is, amelyek nálunk jobb körülmények között dolgozhatnak, azonban Jászapátiban működik az, ami a magyar labdarúgásban sok helyütt csak álom: rendezettek a viszonyok, amit a szponzoraink, Urbán Miklós és Farkas János ígérnek, azt teljesítik is, és a Szabó Lajos polgármester által irányított önkormányzat támogatását is élvezzük. Ami a játékosállományunkat illeti, a télen sikerült megerősítenünk a keretet, Kiskapusi Balázs és Horváth Péter személyében rutinos, egykori élvonalbeli futballistát igazoltunk át, de vannak olyan tehetséges fiataljaink is, akik ugyancsak sokra hivatottak. Az öltözőben, amikor egymás között vagyunk, igyekszem tudatosítani bennük, hogy ha áldoznak a futballra, akkor sikerekben lehet részük.

– Milyen pályán készülnek fel, hol fogadják a riválisaikat?
– Sajnos, a pályánk nem túl jó, ezért idegenben könnyebb futballozni, mint hazai környezetben. Van egy kis műfüves pályánk, azt télen ki tudtuk használni, míg a meccseinket Egerben ugyancsak műfüvön játszottuk. A szponzoraink áldoznak a körülmények javítására, de úgy hiszem, a csapat túlnőtte lehetőségeit.

– A vezetők nem bánják, hogy a nyáron Vojtekovszki Csabát nevezték ki vezetőedzőnek. Ön miért döntött úgy, hogy elég volt a futballból, jőjjön a kispad?
– Negyvenévesen már ideje volt a váltásnak. László István, a Honvéd egykori remek futballistája, aki az elődöm volt, nagyon magasra tette a mércét, hiszen három év alatt három osztályt ugrott a csapattal. Még futballistaként megszereztem a B- és az A-licencet, mégis hirtelen jött az elöljárók felkérése. Szerették volna, ha az edzősködés mellett futballozom is, azonban úgy gondoltam, játékosként nem lenne megfelelő rálátásom az eseményekre. Mindenesetre örülök a lehetőségnek, a vezetők bizalma sokat jelent nekem.

– Remekül kezdődik az edzői karrierje.
– A Jászapáti három éve még a megyei bajnokságban szerepelt, most második az NB II-ben. A labdarúgók zömével tavaly még együtt játszottam, most edzőként igyekszem segíteni nekik. Nincs okom a panaszra, boldog ember vagyok. ---- & ---- &