Ovecskin volt a hóhér

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2006.04.19. 01:12
Címkék
,,Közel kerültünk a rájátszáshoz, a baj csak az, hogy a közel legfeljebb a curlingben elég valamire, a hokiban nem. Ez van” – szomorkodott Bob Hartley, az NHL egyik legjobb edzője, miután csapata, az Atlanta Thrashers az alapszakasz utolsó előtti játéknapján minden esélyét elveszítette a playoffba kerülésre.Pedig volt sansz: két győzelemmel, valamint a Tampa esetleges keddi vereségével az Atlanta szerezte volna meg a nyolcadik, tehát továbbjutó helyet a Keleti főcsoportban, és úgy indult, hogy a Thrashers a lehető legjobban kezdi az utolsó rohamot. Bobby Holik már a 11. másodpercben vezetéshez juttatta csapatát Washingtonban, sőt a második harmad után is a vendégeknél volt az előny (még a suta Garnet Exelby is ütött gólt, ebben az idényben az elsőt!), ám a záró felvonásban jött Alekszandr Ovecskin, és széttörte az atlantai álmokat: a Capitals 20 éves orosz csodacsatára előbb egyenlített (4–4), majd gólpasszt adott Brian Willsie-nek, hogy aztán Matt Pettinger második találata a padlóra küldje a Thrasherst.Extra Hírek
Noha nem szerzett pontot, győzelemmel fejezte be 19 éves NHL-es pályafutását a Los Angeles-i Luc Robitaille, minden idők legeredményesebb balszélsője.

Idénybeli utolsó hazai fellépésén három gólpasszt szerezve elérte a 100 pontos határt Sidney Crosby, a Pittsburgh 18 éves újonca, egyszersmind ő lett a liga történetének legfiatalabb ,,századosa”.

NHL, ALAPSZAKASZ,
176. JÁTÉKNAP
Washington Capitals–Atlanta Thrashers 6–4 (3–2, 0–2, 3–0).
G: Laich (4.), Pettinger (5., 53.), Fata (19.), Ovecskin (43.), Willsie (49. – ee.), ill. Holik (1.), S. McCarthy (19.), Exelby (27.), Bondra (29.). K: Kölzig 38 védés/42 lövés, ill. Dunham 18/23, 4:15-től Garnett 4/5, a 2. harmadtól ismét Dunham
Legfrissebb hírek

Unalmas meccsen ikszelt egymással a Dortmund és a Fluminense a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
8 perce

Vívás: Európa-bajnok lett a magyar férfi kardcsapat!

Egyéb egyéni
16 perce

Távozik a bolgár válogatott játékos a DVSC-től

Labdarúgó NB I
23 perce

Szlovén középhátvéd érkezését jelentette be a DAC – hivatalos

Minden más foci
30 perce

Megvan Kácsor Gréta új csapata, marad Romániában

Kézilabda
30 perce

Szélesi Zoltán: Nagyon nehéz az U21-es Eb-selejtezőcsoport

Magyar válogatott
58 perce

Zoran Kedacic lett a kaposvári férfi röplabdások új főnöke

Röplabda
1 órája

Sergio Navarro lett a DVSC új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik