Bravúr kell majd a Debrecentől

2006.04.16. 02:00
Címkék
Alaposan felbolydult a 25 ezer lakosú horvát kisváros nagyszombaton: az utcákon mindenfelé piros-fehérbe öltözött debreceni szurkolók sétáltak. Mindez természetesen növelte Bíró Imre tanítványainak elszántságát, a csapat öltözőjében pedig „kőkemény” volt a hangulat: másfél órával a kezdés előtt a Tankcsapda Loki-indulója dübörgött az apró helyiségben. A harci kedvre tehát nem lehetett panasz, főként, mert a lelátókon abszolút fölényben voltak a debreceni fanatikusok.
Igaz, a kezdés előtt a horvát rendezők felesleges erőfitogtatása miatt csaknem kitört a botrány, de a hajdúsági B-közép vezetőinek sikerült lecsillapítaniuk a kedélyeket.

A horvát bajnok kezdett jobban, 3–0-ra elhúzott a Podravka, és már a kilencedik percben jártunk, amikor Orbán Annamária megszerezte a debreceniek első gólját. Jól védekezett a magyar együttes, és támadásban is egyre inkább megtalálta saját ritmusát, így nem tudott jobban elhúzni a Koprivnica. Mindkét csapat hatos falas védekezéssel kezdett, aztán ahogy teltek a percek, egyre inkább kinyíltak a védelmek. Ritkán volt hat-hat mezőnyjátékos a pályán, a svájci bírók sűrűn büntettek, néha bizony ok nélkül. A DVSC az emberhátrányos helyzetekben sem jött zavarba, így utolérte vetélytársát, sőt a remekül védő Tatjana Vorozscova vezérletével a szünetig fordított.

A folytatásban egyre brutálisabb lett a házigazdák védekezése, főként Orbán Annamáriára „vadásztak” a horvátok, sajnos gyakran eredménnyel. Akadozott a debreceniek támadójátéka, hoszszú percek teltek el Loki-gól nélkül, így előbb fordítottak, majd megléptek a horvátok. A hajráig azonban nem tűnt kritikusnak a helyzet. Ekkor a kimaradt hetesekért és a hazai indításgólokért súlyos árat fizetett a DVSC, hiszen két perccel a befejezés előtt hétgólos volt a kaproncaiak előnye.

Szerencsére a végén két gyors találattal faragtak hátrányukból a hajdúsági lányok, így maradt esélyük a jövő vasárnapi visszavágóra.

Az NSO ajánlja:

Mestermérleg

JOSIP SOJAT:
– Nagyon örülök, hogy nem estünk kétségbe akkor sem, amikor vezetett a Debrecen. Ekkor is játszottuk a saját játékunkat, ezért szereztünk ötgólos előnyt. Kár viszont a végért, hiszen nagyobb is lehetett volna a különbség.

BÍRÓ IMRE: – Második félidei pontatlanságaink miatt kaptunk ki. Határeset a különbség, a maximumra lesz szükségünk, ha tovább akarunk jutni. Kemény visszavágó lesz, amelyen sokat segíthetnek nekünk a mindig csodálatos szurkolóink.

Szavazás

Döntőbe jutott az FTC a női kézilabdázók EHF-kupájában. Mit vár?

Legfrissebb hírek

Első hazai sikerével maradt veretlen az Osasuna a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 perce

La Liga: Barcelona–Rayo Vallecano 0–0

Spanyol labdarúgás
14 perce

Kapufa és nagy helyzetek már az első 15 percben az Aston Villa és az Arsenal összecsapásán

Angol labdarúgás
20 perce

Malen ezúttal duplával jelentkezett, ismét négy góllal nyert a Roma

Olasz labdarúgás
48 perce

Motokrossz-vb: Magyarország 2028-ban Piliscséven rendezhetne futamot

Egyéb autó-motor
1 órája

Öt meccs után edzőt váltott a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB II
2 órája

NB II: Szeged-Csanád GA–Kolorcity Kazincbarcika SC

Labdarúgó NB II
2 órája

US Open: Udvardy Pannának ezúttal sem sikerült, két játszmában kikapott Szavangkevtől

Tenisz
2 órája