Gorant kapitánynak, most!

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2006.04.11. 00:55
Címkék
Ljubicic megnevezte az utódát
Ljubicic megnevezte az utódát
Ljubicic megnevezte az utódát
Ljubicic megnevezte az utódát
Ljubicic megnevezte az utódát
Ljubicic megnevezte az utódát


Nem jutott be az elődöntőbe a Davis-kupa-címvédő horvát válogatott, miután a hét végén odahaza 3–2-es vereséget szenvedett Argentínától. Az európaiak 1999 óta először kaptak ki odahaza, ezúttal azért, mert Mario Ancic, a horvátok második számú játékosa sérülés miatt nem vállalta a bevetést – még párosban sem.

Ehhez képest az utolsó, ötödik mérkőzésre maradt a döntés, amelyen horvát részről Sasa Tuksar a világranglista 159. helyezettjeként hét (!) profi mérkőzéssel a háta mögött próbálta meg kicsikarni a továbbjutást. Ráadásul ez volt az első olyan bevetése a Davis-kupában, amelynek tétje is volt. Esélytelenebb lévén jobb híján megpróbálta a töltök, majd lövök taktikát alkalmazni. Juan Ignacio Chela, az ATP-rangsor 31. helyén álló argentin a négy lejátszott szettből háromban tulajdonképpen alárendelt szerepet játszott, de mivel mind a két rövidítésben ő volt a higgadtabb, 4 óra 21 percnyi játék után (3:6, 6:4, 7:6, 7:6) az elődöntőbe ütötte a csapatát.

„Ez volt az utolsó Davis-kupa-párharcom kapitányként, ez biztos – közölte Ivan Ljubicic, a horvátok legjobbja, egyben szövetségi kapitánya. – A jövőről csak annyit, hogy én is és a többi játékos egyaránt ugyanazt az embert akarjuk látni a kapitányi poszton: Goran Ivanisevicet.”

FÉRFITORNA
ATP-TORNA, IV OPEN DE TENIS COMUNIDAD VALENCIANA, VALENCIA (395 750 dollár, salak). 1. forduló:
Verdasco (spanyol, 7. kiemelt)–A. Martín (spanyol) 6:3, 6:4; Pasanszki (szerb-montenegrói)–A. Costa (spanyol) 3:6, 6:3, 6:4; Mayer (német)–Burniol (spanyol) 6:0, 6:3

NŐI TORNA
WTA-TORNA, BAUSCH & LOMB CHAMPIONSHIPS, AMELIA ISLAND
(600 000 dollár, salak). Döntő:
Petrova (orosz, 1.)–Schiavone (olasz, 3.) 6:4, 6:4

DAVIS-KUPA
VILÁGCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ:
Egyesült Államok–Chile 3–2. Az elődöntő (szeptember 22-24.) párosítása: Argentína–Ausztrália; Oroszország–Egyesült Államok

VILÁGRANGLISTÁK
FÉRFIAK. INDESIT ATP RACE (VILÁGBAJNOKI PONTVERSENY). Élcsoport:
1. (1.) Federer (svájci) 492 pont, 2. (2.) Ljubicic (horvát) 225, 3. (3.) Bagdatisz (ciprusi) 186, 4. (4.) J. Blake (amerikai) 185, 5. (5.) Haas (német) 159, 6. (6.) Nalbandian (argentin) 150, 7. (7.) Davigyenko (orosz) 125, 8. (8.) Nadal (spanyol) 124, 9. (9.) J. Nieminen (finn) 116, 10. (10.) Ancic (horvát) 114. ATP-VILÁGRANGLISTA. Élcsoport: 1. (1.) Federer 6935 pont, 2. (2.) Nadal 4545, 3. (3.) Nalbandian 2750, 4. (4.) Roddick (amerikai) 2655, 5. (5.) Ljubicic 2570, 6. (6.) Davigyenko 2490, 7. (7.) Coria (argentin) 2025, 8. (8.) J. Blake 1985, 9. (9.) Gaudio (argentin) 1915, 10. (10.) Ferrer (spanyol) 1605, …406. (406.) Bardóczky 72, …593. (599.) Kiss Se. 34, …722. (722.) Balázs Gy. 22, …938. (934.) Lukács 10, …1259. (1256.) Kisgyörgy 3, …1314. (1306.) Kellner Á. és (1306.) Tóth L. 3-3, …1358. (1353.) Mazány 2, …1416. (1416.) Gödry B. 2, …1528. (1523.) Fenyvesi, (1523.) Krafcsik és (1523.) Krajcovic 1-1. A magyarok helyezései párosban: 366. (367.) Kisgyörgy, 503. (503.) Bardóczky, 867. (862.) Balázs Gy., 942. (946.) Kiss Se., 1031. (1027.) Szathmáry, 1079. (1077.) Lukács, 1094. (1093.) Kellner Á., 1118. (1118.) Pákai, 1436. (1434.) Nagy Z., 1462. (1459.) Gödry B., 1484. (1482.) Mazány és (1482.) Tatár Zs., 1655. (1655.) Balázs A. és (1655.) Tóth L., 1669. (1669.) Tóth B. Gy., 1702. (1706.) Böröczky, (1706.) Fonó, (1706.) Gagán, (1706.) Hatala, (1706.) Krajcovic és (1706.) Ott

NŐK. WTA-VILÁGRANGLISTA. Élcsoport: 1. (1.) Mauresmo (francia) 3511 pont, 2. (2.) K. Clijsters (belga) 2941, 3. (3.) Henin-Hardenne (belga) 2858, 4. (4.) Sarapova (orosz) 2753, 5. (6.) Pierce (francia) 2411, 6. (5.) Davenport (amerikai) 2329, 7. (7.) Petrova (orosz) 2305, 8. (8.) Gyementyjeva (orosz) 2086, 9. (9.) Schnyder (svájci) 1906, 10. (10.) Kuznyecova (orosz) 1503, …99. (99.) Czink 289.50, …139. (142.) Nagy K. 206, …239. (279.) Gubacsi 103.50, …260. (251.) Kuti Kis 95.25, …263. (254.) Szávay 94.25, …275. (261.) Kapros 89.25, …480. (478.) Németh V. 30.50, …605. (602.) Marosi 20, …645. (646.) Adankó 17.50, …836. (763.) Pócza 10, …865. (860.) Horányi 9.50, …1112. (1117.) Kiss D. 4.25. A magyarok helyezései párosban: 69. (57.) Szávay, 147. (150.) Gubacsi, 167. (168.) Czink, 201. (225.) Nagy K., 358. (349.) Kuti Kis, 586. (587.) Marosi, 735. (733.) Adankó, 856. (860.) Kiss D., 913. (913.) Kapros
Legfrissebb hírek

Unalmas meccsen ikszelt egymással a Dortmund és a Fluminense a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
5 perce

Vívás: Európa-bajnok lett a magyar férfi kardcsapat!

Egyéb egyéni
13 perce

Távozik a bolgár válogatott játékos a DVSC-től

Labdarúgó NB I
20 perce

Szlovén középhátvéd érkezését jelentette be a DAC – hivatalos

Minden más foci
27 perce

Megvan Kácsor Gréta új csapata, marad Romániában

Kézilabda
28 perce

Szélesi Zoltán: Nagyon nehéz az U21-es Eb-selejtezőcsoport

Magyar válogatott
55 perce

Zoran Kedacic lett a kaposvári férfi röplabdások új főnöke

Röplabda
1 órája

Sergio Navarro lett a DVSC új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik