Elhappolta a Ham-Kam

Á. L.Á. L.
Vágólapra másolva!
2006.03.29. 02:25
Címkék
Immár négy tagot számlál a norvég élvonalban légióskodó magyar különítmény: Kovács Péter (Viking), Szekeres Tamás (Tromsö) és Tóth Mihály (Fredrikstad) után Nikolov Balázs is a Tippeligaenben szerepel a következő idényben.
A DVSC háromszoros válogatott játékosa hároméves szerződést írt alá a tavaly a 10. helyen záró Hamarkameratene, ismertebb verzióban a Ham-Kam együtteséhez. Hamar városának 1918-ban alapított zöld-fehér alakulata kis csapatnak számít Norvégiában, bajnoki címet vagy kupagyőzelmet jelölő évszám nem virít a dicsőségtablón. A múlthoz képest mindamellett fényes jövőre van kilátás, már amennyiben a korábbi 50-szeres válogatott kapus, Frode Grodas kezei alatt pallérozódó korosztályos válogatott talentumokat szokás szerint nem viszik el a helyi, de inkább az európai nagyágyúk (példának okáért: a Chelsea máris szemet vetett a 18 éves John Anders Risére).„Hétfőn sem a városból, sem a klubból nem láttam sokat – mondta a 28 éves futballista. – Pályafutásomban előrelépésnek tekintem a norvég állomást. Ha az utóbbi években itthon nem a DVSC-ben futballozom, talán esélyem sem lett volna a külföldi szerződésre. Bajnokságot nyertem a Lokival, a nemzetközi kupában is akadtak kifejezetten jó meccseink, innen lettem válogatott, szóval sokat köszönhetek a DVSC-nek. A Ham-Kamnál védekező középpályásként számítanak rám, a ZTE elleni mérkőzésen néztek ki maguknak a norvégok, s a klub menedzsere utóbb még kétszer jött miattam Magyarországra. Rajtam a sor, hogy bebizonyítsam, a norvég ligában is megállom a helyem.”

A felkészülési időszak hajráját leszámítva – élesben – erre április 9-én adódik először alkalma Nikolovnak, a játékjogáért cserébe egymillió koronát (33 millió forintot) leszurkoló Ham-Kam az első fordulóban a Vikinggel meccsel.
Legfrissebb hírek

A Los Angeles-i gárda lábai előtt hevert Amerika

Népsport
1 perce

Az Újpest elnöke bejelentést tett az új stadionról

Labdarúgó NB I
17 perce

Wirtz az első orvosi vizsgálaton már átesett a Liverpoolnál – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
24 perce

A Vigvári testvérek szerint egyre jobban összeér a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
42 perce

Az ausztrál bajnokság egyik legjobbjával erősített a Ferencváros

Labdarúgó NB I
58 perce

Megállapodtak Kerkez átigazolásáról, a jövő héten az orvosin is áteshet a Liverpoolnál – sajtóhír

Angol labdarúgás
1 órája

Vladimir Radenkovics után kapus, védő és támadó is érkezik Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
1 órája

Triatlon: biztató első félév után jön a java az utánpótlás évadának

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik