Pedig csak tanulni ment

MOLNÁR ALEXAMOLNÁR ALEXA
2006.03.27. 02:28
Címkék
Németországban, Cottbusban, a Világkupa-viadal záró napján eredetileg két számban lettek volna érdekelve a magyar tornászok, a férfi ugrás és a női talaj döntőjében.A világbajnoki bronzérmes Gál Róbert az előkelő második helyen jutott be a fináléba, ám a szombati talajdöntőben megsérült – elszakadt az Achilles-ina –, így másik szerén már nem küzdhetett éremért. Sőt. A májusi Európa-bajnokságon való részvétele is kérdésessé vált.Gál sérülésének árnyékában öröm volt, hogy a fiatal szombathelyi tornászlány, Gombás Laura döntőbe került talajon. Gombás azért utazott el a versenyre, hogy tanuljon, hogy rutint szerezzen a nemzetközi mezőnyben, ehhez képest hatodikként finalista lett. A nyolcas döntőben két helyet sikerült előrelépnie, nem egészen kéttized ponttal maradt csupán le a dobogóról – élete első Vk-versenyén. Sikerének értékét növeli, hogy maga mögé utasította a hatodik helyen záró román olimpiai bajnokot, Catalina Ponort, aki elrontotta gyakorlata végét. A talajon győztes orosz Irina Iszajeva hibátlan, energikus bemutatóval kápráztatta el a cottbusi közönséget.Időközben Gált hazaszállították, és a Sportkórházban dr. Halasi Tamás megműtötte.VILÁGKUPA-VERSENY, COTTBUS
Nők. Talaj:
Nők. Talaj:
1. Irina Iszajeva (orosz) 14.675, 2. De Simone (spanyol) 13.825, 3. Lais (brazil) 13.700, 4. Gombás Laura (magyar) 13.525
Legfrissebb hírek

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
3 perce

NB I: Komáromi a másik kapuba is betalált, szépített az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
11 perce

Női kézi BL: Blomberg-Lippe–Győr

Kézilabda
15 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
24 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
24 perce

Szoros meccsen győzött a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
27 perce

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
27 perce

Női röplabda: most nem jött össze a bomba meglepetés a MÁV Előrének

Röplabda
30 perce