Nehéz meccs Hollandia ellen

B. N. Z.B. N. Z.
Vágólapra másolva!
2006.03.25. 02:05
Címkék
Negyedik vb-selejtezőjére készülődik a magyar női válogatott a felsőház 5. csoportjában. Eddig háromszor játszott a csapat a selejtezősorozatban, és Ausztriától, Angliától, valamint Franciaországtól is vereséget szenvedett. Ma 15 órakor a Zalaegerszeg melletti Andráshidán Hollandia ellen lépnek pályára a lányok, ám hiába játszanak hazai környezetben, egyáltalán nem vár rájuk könnyű feladat. A válogatott kedd óta Kehidakustyánban készül a megméretésre.

„Nagy valószínűséggel a hollandok három csatárral állnak fel, ezért a védekezésre kell helyeznünk a fő hangsúlyt. Jó lenne kisebb csodát véghezvinni, bevallom, már a döntetlennek nagyon tudnánk örülni” – mondta Telek András szövetségi edző.

A keret nem teljes, hiszen a franciaországi idegenlégiós, Milassin Erzsébet mellett Bangó Mónika is hiányzik részleges bokaszalag-szakadás miatt. A válogatott az eddigi sorozatban még nem szerzett gólt. Elsősorban a feminás Nagy Anettől lenne várható, hogy betaláljon a hollandok kapujába, ám a szakvezető szerint ő csak kispados lesz.

„Sérülése után Anett még nincs tökéletes állapotban, ezért a jobb formában lévő Czuder Ágnes kerül a kezdőcsapatba. Bízom benne, hogy a gyors kontrákból sikerül gólt elérnünk ” – vélekedett Telek András a csatárposztról.

A magyar csapat várhatóan a Szvorda – Kanta, Paraoánu, Gáspár, Sümegi – Jakab R., Smuczer, Szekér, Tóth G. – Czuder, Sebestyén összeállításban kezd, a kispadon Sipos, Kövesi, Méry, Pádár, Fenyvesi, Szórádi és Nagy A. foglal helyet.
Legfrissebb hírek

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
8 perce

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
14 perce

A tartalék kapus remek napja pontot ért a Portónak a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
34 perce

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
4 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
6 órája

Visszatérés Madridba – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
7 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik