A bajnokság állása
SZURKOLÓI FÜZET (letölthető)
Fordulóról fordulóra 2005-2006
Góllövőlista
Bajnoki adatbank
Átigazolási körkép
Csapat- és játékos-statisztika
Bajnoki múlt
MAGYAR KUPA, 2005-2006
Bajnoki múlt: az összes szezon tabellái
Futball-lexikon
Kényelmetlen a kispad
Nehéz az edzők sorsa, ezt tudjuk, s a Borsodi Liga 19. fordulója is megerősítette az örök igazságot. Pajkos Jánosnak, a DVTK szakvezetőjének például amiatt főhetett a feje, hogy csapata megszerzi-e első tavaszi győzelmét, Aldo Dolcetti, a Honvéd mestere a mutatott játék miatt szörnyülködhetett, míg a Vasas trénerének, Pintér Attilának az idegeit a játékvezetői ítéletek borzolták. Három edző, a reakciók, a sorsok mégis különbözőek.

Meggyesi Bálint
Pajkos János nem kis izgalommal figyelhette csapata legutóbbi mérkôzését, s ugyan nem lehetett maradéktalanul elégedett, de a korábbiakhoz képest már a REAC ellen megszerzett egy pont is elôrelépésnek tekinthetô

Meggyesi Bálint
Pajkos János nem kis izgalommal figyelhette csapata legutóbbi mérkôzését, s ugyan nem lehetett maradéktalanul elégedett, de a korábbiakhoz képest már a REAC ellen megszerzett egy pont is elôrelépésnek tekinthetô
„Az első félidő nagy részét átaludtuk, ám a másodikban, úgy érzem, sikerült a REAC fölé nőnünk – mondta Sipeki István.
– Ha kicsit szerencsésebbek vagyunk, győzhettünk volna. Csalódott vagyok, hiszen mi szereztük meg a vezetést, mégsem tudtunk nyerni. Mindamellett fontos volt, hogy ne kapjunk ki, hiszen mi is hallottunk róla, hogy ha ezúttal is vereséget szenvednénk, az könnyen Pajkos János menesztését jelenthette volna, ám nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a csapat gyenge szereplésének milyen okai vannak: a télen tíz, közülük öt meghatározó játékos távozott, a helyükre érkező futballistákkal pedig teljesen új együttest kell kialakítania Pajkos Jánosnak.
Ehhez pedig természetesen időre van szükség, nem megy egyik napról a másikra.”
Az NSO ajánlja:
„Bízom benne, hogy elmozdulunk a holtpontról, és ha kellő önbizalommal lépünk pályára a Pécs ellen, akkor az első győzelmünket is megszerezhetjük – tekintett a jövőbe a diósgyőri középpályás. – Nem foglalkozunk azzal, hogy a pécsiek legyőzték az Újpestet, nekünk most kizárólag előre szabad tekintenünk. Remélem, az apróbb feszültség jelei végleg eltűnnek az öltözőből, és ezzel talán meg tudunk ragadni a mezőny középső harmadában.” ---- Rendkívül gyenge, színvonaltalan játékot hozott a Honvéd–Pápa összecsapás, ilyesmihez a kispestiek olasz szakvezetője bizonyára nincs hozzászokva. Aldo Dolcetti viszont mindenkit meglepett azzal, hogy a találkozóra nem nevezte csapata két meghatározó játékosát, Dancs Rolandot és Genitót. A két középpályás a lelátóról figyelte társai vergődését.
– Miért nem adott lehetőséget Dancs Rolandnak és Genitónak?
– Szerencsére sok variációs lehetőségem van, így aztán úgy ítéltem meg, hogy egyik játékos szerepeltetése sem szükséges – mondta Aldo Dolcetti. – Dancs Roland és Genito nem volt olyan állapotban, hogy a Pápa ellen számíthattam volna rájuk.
– A találkozót követően nagyon hamar elviharzott a Bozsik-stadionból. Miért?
– Valóban, muszáj volt mielőbb távoznom. Családi okok miatt alakult így, amelyekről nem szeretnék bővebben beszélni. Maradjunk annyiban, hogy a meccs után sürgős dolgom akadt, ami után jó volt egy kicsit egyedül lenni.
– Kérem, legyen őszinte. Látott már a Honvéd–Pápa mérkőzésnél gyengébb színvonalú találkozót a pályafutása során?
– Megvan a magam elképzelésem arról, hogy milyen a jó és milyen a rossz futballprodukció. A teljesítmény szempontjából nem volt éppen kiváló ez a mérkőzés, ám a győzelem miatt ennél több magyarázatra, azt hiszem, nem szorulnak a látottak. ---- Az 1–0-s hazai sikerrel záruló Fehérvár–Vasas összecsapás erősen vitatható játékvezetői ítéletei elsősorban a vendégek mesterét, Pintér Attilát bőszítették fel. A szakember úgy vélte, Sápi Csaba játékvezető egy büntetőtől és egy jogos góltól fosztotta meg a Vasast, ráadásul elfelejtette kiállítani a hazaiak védőjét, Koller Ákost.
A mérkőzés vasárnap délelőtti televíziós összefogalója a vitott kérdésekre ugyan nem adott választ, azonban úgy véljük, a büntetőgyanús esetnél a játékvezető jól döntött, a góllal végződő angyalföldi támadásnál viszont nem kellett volna sípolnia a hazaiak javára. Ha pedig Koller Ákos megmozdulását a személye elleni támadásnak vélte – a futballista a bíró felé hajította a labdát –, és nem úgy értelmezte, hogy a szabadrúgás helyszíne felé dobja a labdát, akkor piros lapot kellett volna felmutatnia.
De nem szabad azt sem elfelejteni, hogy Sápi Csaba játékvezető a Fehérvár kárára is többször tévedett, egyszer például egy támadáson belül két büntetőt is megítélhetett volna a hazai együttes javára.
Sajnos azt kell mondanunk, a játékvezetők hétről hétre, fordulóról fordulóra indulatokat kavarnak, és bár az edzők olykor jogtalanul háborognak, a legtöbbször azért mégiscsak megalapozott a kritikájuk.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








