Csak gól volt, futball nem volt

Miután a verbális magyar futballal nincs baj (az emberek csak megdumálják egymás között, hogy az aranylábú gyerekek nem is fociznak rosszul), ezért félve osztjuk meg a kritikánkat a nagy nyilvánossággal...

Speciel a Honvéd–Pápa bajnoki mérkőzés arra világított rá tűélesen, hogy ennél a két csapatnál valami eget rengetően nagy baj lehet a játékoskiválasztással. Az még nem is lenne akkora gond, hogy mind Kispesten, mind pedig Pápán iparosok püfölik a labdát nagy szorgalommal – istenem, ennyit tudnak –, az viszont súlyos edzői hibának tűnik, hogy a csapatszerkezetbe egyik helyen sem találnak játékszervezőt, persze, mentségükre szóljon, az ilyen típusú futballista hiánycikk, de akkor is… Sem a kispesti, sem pedig a pápai oldalon nem szerepelt egyetlen olyan játékos sem, aki a társaktól elkérve a labdát, fazont adott volna a focinak. Még az is kérdéses, ennek az az oka, hogy mostanság divat a szélek felé terelni a játékot, az viszont tény: szombat délután még olyan labdarúgót sem sikerült felfedeznünk, aki a vonal mellett megiramodó társának pontosan oda tudta volna gurítani a labdát – három méterre. Pótcselekvésként láthattunk előrebikázott labdákat tucatszám, és kérjük, higgyék el nekünk, azok közül egy sem talált célba, s egyetlen ilyen szituáció után sem tudott a kapu felé megindulni a csatár. A pontosan passzolni tudó, uram bocsá’ cselezni tudó játékosok messze elkerülték az elegáns és minőségi futballjáról méltán világhírű legendáról, Bozsik Józsefről elnevezett stadiont.

Szégyen… Mint ahogyan az is, hogy ezek a mai profik az első félidőben nem találták el a kaput, nem véletlen, hogy valaki a 40. perc táján bekiabált a lelátóról: „Nagyon bénák vagytok!”

Igaza volt.

Aldo Dolcetti becsületére szóljon, hasonló véleményen volt, mint a kritikus drukker: a Honvéd olasz edzője végigüvöltötte a szünetet az öltözőben, majd pedig pályára küldte Dobos Attilát és Pomper Tibort, hátha bennük van motiváció.

Ha volt is, az ezúttal sokat nem ért, ugyanis ehhez a játékhoz ügyesség is kell. Ennek híján viszont ezen a meccsen még az sem volt baj, ha a játékvezető sípja néma maradt egy-egy kezezés után, mert így legalább játékban maradt a labda, mint ahogyan azt is értékelni kellett, hogy a már említett Dobos Attila nagy lelkesen kivezette az ötösről a labdát a szögletzászlóig (ehhez azért tegyük hozzá: ő volt gólhelyzetben…).

Aztán jött megint egy hang a lelátóról: „Hol vannak a focisták?!”

S hogy milyen kevés kell a boldogsághoz, néhány perccel később az érces hangú kritikus is boldogan üvöltötte, hogy „Csak a Kispest!”, amikor Bozori Balázs a pápai kapuba küldte a labdát. Szó se róla, ez volt az egyetlen labdarúgásra emlékeztető momentum a kilencven perc során, de még ez a gól sem tudta feledtetni, hogy az, amit Kispesten láttunk, más volt, mint amit a világon mindenütt futballként emlegetnek. ---- M ---- &