Arcsérülés: test a test ellen?

Á. L.Á. L.
2006.03.17. 00:50
Címkék
Szerdán hat csapat lépett pályára a Magyar Kupa negyeddöntőjében – a Sopron–Honvéd találkozót a játéktér alkalmatlansága miatt elhalasztották –, s a kétfelvonásos párharcok első összecsapásain kivétel nélkül vendégsikerek születtek: a Fehérvár Kaposvárott (1–2), a Vasas Pécsett (0–1), a Debrecen pedig Újpesten (0–1) került lépéselőnybe.A józan szemlélő számára évtizedek óta nyílt titok: a magyar labdarúgók zöme képtelen különbséget tenni keménység és durvaság között – ennek láthattuk eklatáns példáját szerda este Újpesten.„Nem hiszem, hogy bárkinek is sérülést okoztam volna a mérkőzésen – nyilatkozta az Újpest honlapján a smirglik sorából is kiemelkedő újpesti szűrő, Erős Károly. – Az én játékomban benne van a test test elleni küzdelem.”Bojan Brnovics és Éger László is az arcán sérült meg ebben a test test elleni küzdelemben, ami legalábbis figyelemre érdemes.„Brnovics elismerte, hogy nem történt szándékosság, egyszerűen alacsonyabb nálam, és nekifutott a karomnak” – kommentálta Erős az affért (a légiós ajkát három öltés ékesíti), amelyre a sértett utóbb azt mondta: „Azt nem tudom, volt-e szándék a mozdulat mögött, ha visszanéztem a meccs felvételét, talán erre is választ kapok.”Tény: a bíró nem látott szabálytalanságot ez esetben – sem. A hazaiak középpályása megúszta Éger László és Halmosi Péter arcon törlését, míg a másik oldalt illetően Dubraviczky Attila szemet hunyt Kiss Zoltán és Virág Béla, vagy az utóbb leküldött Dombi Tibor utánrúgása felett is. Az MLSZ fegyelmi bizottsága nem tétlenkedett: egy nappal a találkozó után bekérette a mérkőzésről készült televíziós felvételeket, azaz a renitensekkel szemben vélhetően eljárás indul.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Milák az úszó Eb-n, Halász az atlétikai Eb-n döntőzik

Minden más foci
6 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
6 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
6 órája

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Urbán Zita egyéni csúccsal Eb-döntős

Atlétika
7 órája

Századokon múlott két továbbjutás is, Urbán Zita érett futással döntős

Atlétika
7 órája

Odahaza ikszelt a Sepsi az FCSB-vel

Minden más foci
7 órája

Nem jutottak döntőbe női kalapácsvetőink az atlétikai Eb-n

Atlétika
7 órája