Alonso nyerte meg a bátorságpróbát

HEGYI TAMÁS, IZSÁNYI SZABOLCSHEGYI TAMÁS, IZSÁNYI SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2006.03.13. 02:42
Címkék
Michael Schumacher csúcsformában versenyzett, mégsem tudta legyőzni Fernando Alonsót Bahreinben, ahol a spanyol győzelemmel kezdte meg címvédési kísérletét. A futamot eldöntő pillanat a 39. körben következett el, amikor Alonso a második boxkiállását letudva egyszerre ért Schumival az első kanyarba, és ő volt az agresszívabb.
Fernando Alonso (szemben) és Michael Schumacher szívélyesen üdvözölte egymást a befutó után, s talán mindketten tudják, hogy a következô futamokon Kimi Räikkönennel és Jenson Buttonnal is számolni kell
Fernando Alonso (szemben) és Michael Schumacher szívélyesen üdvözölte egymást a befutó után, s talán mindketten tudják, hogy a következô futamokon Kimi Räikkönennel és Jenson Buttonnal is számolni kell
Getty Images
Fernando Alonso (szemben) és Michael Schumacher szívélyesen üdvözölte egymást a befutó után, s talán mindketten tudják, hogy a következô futamokon Kimi Räikkönennel és Jenson Buttonnal is számolni kell
Fernando Alonso (szemben) és Michael Schumacher szívélyesen üdvözölte egymást a befutó után, s talán mindketten tudják, hogy a következô futamokon Kimi Räikkönennel és Jenson Buttonnal is számolni kell
Fernando Alonso (szemben) és Michael Schumacher szívélyesen üdvözölte egymást a befutó után, s talán mindketten tudják, hogy a következô futamokon Kimi Räikkönennel és Jenson Buttonnal is számolni kell
Getty Images
Fernando Alonso (szemben) és Michael Schumacher szívélyesen üdvözölte egymást a befutó után, s talán mindketten tudják, hogy a következô futamokon Kimi Räikkönennel és Jenson Buttonnal is számolni kell

Meleg helyzet volt, de csak egy autó fért el a kombinációban Alonso kerékcseréje és tankolása után. A szűkülő íven valamelyiküknek vissza kellett vonulnia, és az Schumacher volt. A hétszeres világbajnok, aki 1994-ben Damon Hill-lel való ausztráliai ütközésének köszönhette első vb-trófeáját, 1997-ben pedig Jacques Villeneuve-vel való koccanása miatt veszítette el a zöldasztalnál összetettbeli ezüstérmét, ezúttal nem vállalta a rizikót.
Visszavette a gázt, és elengedte a nála 13 évvel fiatalabb ellenfelét. Tőle szokatlanul megelégedett a második helylyel. Évek óta folyik a találgatás arról, hogy Schumacher mikor vonul vissza, de ő folyamatosan azt állítja, hogy semmit sem veszített a motivációjából. Ez igaz is, hiszen láthattuk, szombaton hogy örült pályafutása 65. pole pozíciójának: mintha az első lett volna.

Schumi már nem vállal kockázatot

Ám ha arról van szó, hogy a kiesést és esetleg egy komolyabb balesetet kockáztatva kell kerék kerék elleni csatát vívnia valakivel a pozícióért, már nincs benne az, ami évekkel ezelőtt: a korlátlan elszántság. Ami Alonsót, Kimi Räikkönent, Juan Pablo Montoyát, Mark Webbert, Jenson Buttont, Felipe Massát vagy ettől a hétvégétől Nico Rosberget hajtja a Formula–1 csúcsának meghódítása felé.
Túlzás, hogy kiégett volna a hétszeres világbajnok, hiszen egy kiégett versenyző nem kényszeríti a legjobb formájára a győzelemért hajtó Alonsót. Csak éppen ha arra kerül sor, hogy ilyen szoros helyzetekben dőljön el egy-egy pozíció sorsa, joggal várhatja el a fiatalabb ellenfél, hogy Schumi legyen az, aki viszszatáncol.

Bejött Räikkönen stratégiája

Tavaly csupán Franciaországban állt együtt a dobogón a világbajnokság első három helyezettje, Alonso, Räikkönen és Schumacher. Az idén már az első futamon láthattuk ezt a triót a pódiumon, köszönhetően a finnek, aki a 22. helyről rajtolva szenzációs versenyzéssel és a többiektől eltérő, egy boxkiállásos taktikájával jött fel a harmadik helyre.
A Jégember a dobogón rezzenéstelen arccal nyugtázta, hogy akárcsak tavaly négy alkalommal, ezúttal is feljött a mezőny második feléből az első háromba. A becenevéhez híven a sajtótájékoztatón igen halvány mosollyal a szája szegletében árulta el, hogy rendkívül boldog ezzel az eredménnyel.
És közben talán arra gondolt, hogy ha nem hátulról rajtol, most az ő győzelmétől zeng a világsajtó.

Button lett a negyedik ász

A nagy hármas ezen a hétvégén nagy négyessé vált, Button ugyanis bebizonyította, hogy a Honda a teszteken mutatott teljesítményét át tudta menteni a versenyre is. A dobogós pozíció Räikkönen miatt nem jött össze, de az idény első feladatát, a csapaton belüli erősorrend felállítását letudta: az első körökben nem egykönnyen verte vissza Rubens Barrichello támadásait, de amikor ez sikerült, vissza sem nézett, sőt kétszer is meg tudta előzni Montoyát.
Ez pedig rendkívül jó előjel, és ha hozzávesszük, hogy Anthony Davidson versenyről versenyre segíti a csapatot a pénteki szabadedzéseken, nagyon sokat várhatunk Buttontól.

3. Bahreini Nagydíj
A 18 futamos Formula–1-es világbajnokság 1. versenye, Szahír
Az 57 körös (308.238 km) verseny végeredménye:

1. Fernando Alonso (Renault, Michelin) 1:29:46.205 (átlag: 206.018 km/óra)
2. Michael Schumacher (Ferrari, Bridgestone) 1.246 mp h.
3. Kimi Räikkönen (McLaren-Mercedes, Michelin) 19.360 mp h.
4. Button (brit, Honda, M) 19.992 mp h.
5. Montoya (kolumbiai, McLaren-Mercedes, M) 37.048 mp h.
6. Webber (ausztrál, Williams-Cosworth, B) 41.932 mp h.
7. Rosberg (német, Williams-Cosworth, B) 1:03.043 p h.
8. Klien (osztrák, Red Bull-Ferrari, M) 1:06.771 p h.
9. Massa (brazil, Ferrari, B) 1:09.907 p h., 10. Coulthard (brit, Red Bull-Ferrari, M) 1:18.541 p h., 11. Liuzzi (olasz, Toro Rosso-Cosworth, M) 1:25.997 p h., 12. Heidfeld (német, Sauber-BMW, M) 1 kör h., 13. Speed (amerikai, Toro Rosso-Cosworth, M) 1 k h., 14. R. Schumacher (német, Toyota, B) 1 k h., 15. Barrichello (brazil, Honda, M) 1 k h., 16. Trulli (olasz, Toyota, B) 1 k h., 17. Monteiro (portugál, Midland-Toyota, B) 2 k h., 18. Szato (japán, Super Aguri-Honda, B) 4 k h.
Feladta: Albers (holland, Midland-Toyota, B, ) 1, Fisichella (olasz, Renault, M, elektronika) 21, Villeneuve (kanadai, Sauber-BMW, M, motor) 30, Ide (japán, Super Aguri-Honda, B, ) 36 megtett kör után

Leggyorsabb kör: Rosberg (42. kör) 1:32.408 (átlag: 210.838 km/óra) ---- Fernando Alonso: „Csak úgy nyerhettem, ha a második boxkiállás alatt megelőzöm Michaelt, és ez össze is jött. Minden abban a kanyarban dőlt el, tudtam, hogy ha elsőként jövök ki belőle, enyém a futam. Jelenleg négy csapat képes a futamgyőzelemre, és ez nagyon érdekessé teszi a Formula–1-et.”

Michael Schumacher: „Gyors és megbízható a kocsi, ennek örülök. A verseny végén nem volt lehetőségem az előzésre, mert ehhez a mai F1-ben sokkal gyorsabbnak kell lenni a másiknál.”

Kimi Räikkönen: „Ez a verseny szombaton úszott el. A futamon bebizonyítottuk, hogy számolni kell velünk, mert erősek vagyunk.”

Jenson Button: „Ha a rajtot nem rontom el, teljesen másképp alakul a verseny. Egy szinten vagyunk a Ferrarival és a Renault-val, a következő versenyen nekünk is összejöhet a győzelem.”

Nico Rosberg: „Örülök, hogy hozzájárultam a verseny érdekessé tételéhez. Az autó nagyon jól kezelhető volt, az előzéseim csodás érzéssel töltöttek el. Mindenki azt hajtogatja, hogy a Formula–1-ben lehetetlen előzni, de ez nekem nem tűnt fel.”

Felipe Massa: „Hihetetlen, mennyire rossz versenyem volt. A megcsúszásom előtt nagyon közel kerültem Alonsóhoz, de a célegyenes végén valami miatt elvesztettem a kocsi hátulját, és ezért nem szereztem pontot.”

Körről körre
Rajt: Michael Schumacher Felipe Massa kiváló védőmunkájának köszönhetően megtartotta első helyét Fernando Alonsóval szemben. Hátul Kimi Räikkönen kihasználta a Nico Rosberg és Nick Heidfeld ütközése okozta káoszt, és a 22. helyről feljött a 13.-ra.
1. kör: Alonso megelőzte Massát, és feljött a második helyre.
7. kör: Massa megpördült a célegyenes végén, ezután a boxba hajtott, és utolsóként csatlakozott a mezőnyhöz.
10. kör: Jenson Button megelőzte Juan Pablo Montoyát, és feljött a harmadik helyre.
Első boxkiállások: M. Schumacher 15., Button 18., Alonso 19., Montoya 22., Räikkönen 30. kör. Montoya visszaszerezte Buttontól a korábban elveszített pozícióját, de mindketten a csupán egyszer szervizelő Räikkönen mögé kerültek.
21. kör: Giancarlo Fisichella lelassult, és a boxban feladta a versenyt.
28. kör: Button ismét megelőzte Montoyát.
30. kör: Jacques Villeneuve hatalmas lángcsóvát húzva leállt a pálya szélén.
Második boxkiállások: M. Schumacher 36., Alonso 39., Button 40., Montoya 44. kör. Alonso a boxból kijövet Schumacherrel egyszerre ért az első kanyarba, és nagy csatában megelőzte a németet.
49. kör: az újonc Rosberg megelőzte David Coulthardot.
56. kör: Rosberg Christian Klient is maga mögé utasította. ---- A verseny hőse: Nico Rosberg
A GP2-es bajnokság bajnoki címét tavaly ősszel Bahreinben két futamgyőzelemmel biztosító, élete első Formula–1-es versenyén induló Nico Rosberg az első kanyarban hátulról belefutott Nick Heidfeldbe, de több rossz megmozdulása nem volt. Szenzációs tempót diktálva jött fel a mezőnyben, az utolsó tíz körben pedig főszereplővé vált a két Red Bull-Ferrari megelőzésével. Elsősorban David Coulthard elleni, több kanyaron át tartó manőverével, no meg a verseny leggyorsabbb körével vitte el a pálmát.

Nem lett pontszerzés a jó rajthelyről
A nagy vesztes: Felipe Massa
Élete első ferraris versenyén az első sorból indult, a rajtnál kiválóan fedezte Michael Schumachert, de ezután semmi sem jött össze neki, és pontot sem sikerült szereznie. A hetedik körben vélhetően önhibáján kívül csúszott meg, utána pedig 46.8 másodpercet töltött a boxban egy meghibásodott csavarlazító pisztoly miatt. A viszonylag olcsó műszer miatt a biztos harmadik helye úszott el. ---- Alonso kilencedik győzelme
Fernando Alonso a 69. futamán a kilencedik győzelmét aratta, Bahreinben másodszor diadalmaskodott. A Renault 26, Spanyolország kilenc GP-elsőséget számlál a vb-címvédő sikerével. A csapattárs, Giancarlo Fisichella 160. alkalommal rajtolt el.

Nico történelmi tette
Minden idők legifjabb leggyorsabb köröse lett az 1985. június 27-én született Nico Rosberg, a német (20 év, 8 hónap, 13 nap) több mint egy évet „vert” az eddigi csúcstartóra, Alonsóra (21 év, 10 hónap, 17 nap). Nico édesapja, Keke Rosberg már rég elmúlt 36, amikor először volt az övé a versenyben futott leggyorsabb kör. A vonatkozó örökranglista doyenje Piero Taruffi a maga 45 év, 7 hónap és 6 napjával.

Nyeretlen britek
Egyhuzamban az 53. versenyen nem győzött brit pilóta a Formula–1-ben, ami negatív csúcsbeállítás. Az eddigi utolsó szigetországi futamdiadal David Coulthard (képünkön) nevéhez fűződik: a skót a 2003-as Ausztrál Nagydíjat nyerte meg. A korábbi 53-as nyeretlenségi szériát (1978, Argentína–1981, Franciaország) John Watson szakította meg Silverstone-ban.

Button és Schumi 11-ese
Tizenegyesre duzzadt Jenson Button pontszerző sorozata, a Toyota (18) – mint motorszállító – viszont hosszú idő után ismét kikerült a pontzónából. Ralf Schumachernek az ötös pontszerző sorozata szakadt meg. Ami még tart: Alonso dobogós (7), Kimi Räikkönen pontszerző (8) és M. Schumacher nyeretlenségi (11)
szériája.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik