Most elkapták a bajnokot

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2006.03.12. 01:01
Címkék
Szezonja legnehezebb időszakába ért a címvédő San Antonio, amely két Los Angeles-i és egy phoenixi meccs után hazai pályán fogadta a Lakerst. Ki is kapott a Lakerstől, amelyet néhány napja idegenben vert meg. A Spurs a Phoenixben aratott nagy diadalát követően hajnali fél négykor érkezett haza San Antonióba, és cseppet sem pihente ki magát.
Ez elsősorban Tim Duncanen és Tony Parkeren látszott meg, az alakulat két kiemelkedő egyénisége csupán 12, illetve tíz pontig jutott. A csapat legjobbja címre két cserejátékos, Michael Finley és Brent Barry jelentkezett – 16-16 egységgel. A vendégeknél Kobe Bryant az átlagától elmaradva 29-ig jutott, de ezzel is a mezőny legjobbja lett.„A meccs háromnegyedében nem dobtam valami jól – mondta a liga pontkirályjelöltje. – Nem újdonság az ilyesmi, vannak meccseim, amikor nehezen jövök bele. Ilyenkor nem szabad kétségbe esni, játékban kell maradni, mert a végére úgyis elkapom a fonalat.”Így is lett, Bryant a második negyedben lendült bele, az első 12 percben szerzett három pontja után a másodikban 13-at szórt, ugyanannyit, mint az egész Spurs. A kétpontos Lakers-hátrányból így a félidőre 16 pontos előny lett, ezt pedig már nem tudták ledolgozni a hazaiak.„A menetrendnek nagyon kellemetlen hatásai lehetnek – mondta Phil Jackson, a Lakers mestere a Spurs helyzetére utalva. – Két nehéz meccs egymás után, különböző csarnokokban komolyan kizökkenthet egy csapatot. A Spursi az egyik legerősebb kispad a ligában, de így sem bírta ellenünk. Ez valamilyen szinten azért számunkra is hízelgő.”A Spurs ezzel a Dallas mögé került a Nyugati főcsoport Délkeleti csoportjában, így a konferencia első helyéről viszszaesett a negyedikre. A Lakers feljött a hetedik pozícióba, a reménytelen idénykezdet ellenére jelenlegi formájával biztosnak tűnik a rájátszásbeli szereplése.Távirati stílusban
Jason Richardson 44–42-re megnyerte a Dwyane Wade elleni miami dobóversenyt, és győzelemre is vezette a Golden State-et a Heat otthonában.

A Miami tíz győzelem után kapott ki újra, míg az Orlando hatmeccses vereségsorozatnak vetett véget.

NBA, ALAPSZAKASZ, 124. JÁTÉKNAP
San Antonio Spurs–Los Angeles Lakers 92–100 (24–22, 13–29, 23–23, 32–26).
Ld: Finley, Barry 16-16, Ginóbili 13, Duncan 12, ill. Bryant 29, S. Parker 18, Odom, Walton 13-13
Legfrissebb hírek

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodna a Nagyszombat ellen a DAC

Minden más foci
5 perce

Előnyből kaptak ki a norvégok a hoki-vb magyar csoportjában, simán nyert Kanada

Jégkorong
11 perce

A Valencia egy félidő alatt három gólt rúgott a Getafénak

Spanyol labdarúgás
12 perce

Hatodszor is Márquez-dupla a MotoGP spirintfutamán

Egyéb autó-motor
21 perce

Kákosy Olívia sorozatban ötödször lett Európa-bajnok parakaratéban

Egyéb egyéni
51 perce

Súlyemelés: Nagy Pétert kilenctagú elnökség segíti

Egyéb egyéni
1 órája

Egy győzelemre került az aranyéremtől az FTC a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
1 órája

Új nevet kapott a Sepsi OSK stadionja – hivatalos

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik