Huszonkét játékos, három bíró, nulla néző...

„Sok ilyen mérkőzésre lenne szükség a magyar futballban” – nyilatkozta 2005. augusztus 20-án az MTK mestere, Garami József, miután csapata rendkívül fordulatos, élvezetes mérkőzésen 2–2-re végzett a bajnok Debrecen otthonában. Kicsi a valószínűsége, hogy vasárnap is ezt mondja majd a szakember, már csak azért is, mert a vasárnapi összecsapást nézők nélkül, zárt kapuk mögött rendezik meg. Márpedig ki szeretne sok olyan meccset látni, amelyet szurkolók nélkül rendeznek meg?

„Ugye, ez vicc, ezt egyszerűen nem akarom elhinni – reagált a zárt kapus hírre Végh Zoltán, a hazaiak 19-szeres válogatott kapusa. – Nekem egyre inkább úgy tűnik, a magyar labdarúgásban mindent meg lehet csinálni, képtelen döntéseket lehet hozni különösebb következmények nélkül. A futball ilyenkor elveszíti a varázsát. Igaz, nálunk, a Hungária körúton rendre kevesen vannak a lelátón, azonban az a kevés szurkoló mindig kitesz magáért. A rendőrségnek ez a határozata erősen befolyásolja a bajnokság kimenetelét is, hiszen az egyik csapatot sújtja, míg a másikat előnyben részesíti. A döntésen kívül egyébként a pálya talaja is tragikus, egyszerűen nem lenne szabad ilyen körülmények között futballozni.”

A tavaszi nyitányon, a ZTE otthonában vívott találkozón Csernyánszki Norbert állt a bajnoki címvédő kapujában, s habár a vereség (0–2) a legkevésbé sem az ő teljesítményének volt betudható, a Loki trénere, Supka Attila a soron következő összecsapáson, a Kaposvár ellenin Sandro Tomicot állította a gólvonalra.

„Kemény felkészülés után, jó formában vártam a rajtot, s a második mérkőzésen lehetőséget is kaptam Supka Attilától, amelyel élni akartam – elevenítette fel a „visszatérést” Sandro Tomic. – A Kaposvár ellen nem volt sok dolgom, ami akadt, azt szerintem megoldottam, így bízom benne, hogy a Hungária körúton is bizalmat szavaz nekem a mester.”

A bizarr körülmények között – egyes részein jeges, máshol sáros játéktéren, nézők nélkül – sorra kerülő (?) mérkőzést, illetve annak minőségét illetően Tomic osztja kollégája, Végh Zoltán véleményét, mondván: látványos futballra képes csapatok nívós párbaja helyett feltehetően másfél órányi birkózást láthatnak majd a tévé előtt helyet foglalók s a stadionba bejutó újságírók. Mindamellett neki nem jelent újdonságot sem a cudar pálya, sem az üres nézőtér – az előbbihez Magyarországon, az utóbbihoz még Horvátországban volt „szerencséje”.

„A Hajduk Splitet kis túlzással évente egyszer pályabezárással sújtják a szurkolók viselkedése, a raszszista rigmusok skandálása vagy görögtűz használata miatt – mondta a korábban a dalmáciaiak szolgálatában álló kapus. – Mégsem innen származik a leghátborzongatóbb élményem, bár részben mégis a tengermellékiekhez fűződik. Több mint tíz évvel ezelőtt, a Bajnokok Ligájában a Panathinaikosszal meccseltünk Athénban, az Olimpiai Stadionban – zárt kapuk mögött. Nyomasztó érzés volt síri csöndben futballozni abban a monumentális, nyolcvanezres arénában. A meccs szurkolók nélkül, akárcsak a koncert rajongók nélkül, hiábavaló – és mégis, játszani kell.”