Houllier elveti a bosszú gondolatát

2006.02.21. 03:31
Címkék
Lyonban máig sem tudták megemészteni a PSV-vel szemben tavaly tizenegyespárbajban elveszített BL-negyeddöntőt, és abban sincs egyetértés, hogy a most adódó visszavágási lehetőségre a bosszú jegyében készüljenek-e.
„A hosszabbításban nem adtak meg nekünk egy tizenegyest, naná, hogy igazságtalannak éreztük a kiesést, és célunk az, hogy vastagon elégtételt vegyünk érte” – mondta még most is indulatosan Jean-Michel Aulas, az OL elnöke. „Nem vagyok híve a túlzott negatív érzelmeknek, jobban szeretem, ha a játékosok fejét nem zavarja össze semmi. Egészségesebb valamiért, mintsem valami ellen küzdeni” – kontrázott Gérard Houllier vezetőedző. Neki persze könnyű – tehetjük hozzá –, hiszen tavaly ilyenkor még nem ő ült a lyoni kispadon, hanem Paul Le Guen…

Egy szó, mint száz, lesznek hangulati elemei a kedd esti párharcnak, amely a tavalyi forgatókönyvtől eltérően az idén Eindhovenben kezdődik. Phillip Cocu, a PSV csapatkapitánya ezt éppenséggel nem tartja előnyösnek, de mint mondta, az akadály nem leküzdhetetlen, ő maga, például, kapuba talált egy éve a lyoni Gerland-ban is. „Tagadhatatlan, hogy fontos játékosokat veszítettünk el a nyáron, ám jöttek újak, továbbá megtáltosodtak néhányan, így egyelőre elég jól mennek a dolgaink” – mondta. Emlékeztetőül: Mark van Bommel (Barcelona), Johann Vogel (Milan), Pak Dzsi Szung (Man. United) és Li Jung Pjo (Tottenham) hiányzik a tavalyi csapatból.

„A Lyon erősebb lett, mint egy évvel ezelőtt volt, az én idei csapatom pedig egy kicsit tapasztalatlanabb – érzékeltette a különbséget Guus Hiddink edző. – A franciák a favoritok, de azért magunkat sem tartom esélytelennek. Ha hozzuk az idénybeli legjobb formánkat, továbbá nem követünk el hibákat, meglephetjük őket.”

A franciák is tudják, hogy észnél kell lenniük („Hiddink csapatai híresek a keménységükről és a lelki tartásukról” – véli a védekező középpályás Mahamadou Diarra), különösen most, hogy a védelmükből Claudio Cacapa, Anthony Réveillére és Sylvain Monsoreau is hiányzik majd sérülés miatt.



Szavazás

Mely' csapat nyeri a BL-t?

Legfrissebb hírek

Guardiola reagált az Arsenal bajnoki címére; Haaland ígéretet tett

Angol labdarúgás
13 perce

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
46 perce

Nagy Krisztián: Csak azokra a pillanatokra összpontosítottam, amikor megkapom a lehetőséget

Jégkorong
50 perce

„Már nem nevetnek rajtunk...” – videókon az angol bajnok Arsenal ünneplése

Angol labdarúgás
1 órája

Hogyan válasszunk futópadot otthonra?

Egyéb egyéni
1 órája

Szkander Eb: minden idők legjobb magyar szereplése az MTK Sportparkban

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: új otthona lett a szegedi futballnak

Labdarúgó NB II
1 órája

Nikitscher Tamás: Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy ilyen stílusban beszéljen rólam Marco Rossi

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik