Az MLSZ-ben maradt a hiány

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2006.02.21. 03:31
Címkék
Hétfőn MLSZ-közgyűlés lesz, de az ad hoc bizottság máris lehetővé tette, hogy a www.mlsz.hu oldalról bárki letöltse a szövetség pénzügyi mérlegéről készített jelentéseket, amelyeket természetesen a küldöttekkel is ismertetnek. Nos, a Kisteleki István ligaelnök és Veress János, a felügyelőbizottság elnöke által előterjesztett jelentések ismét arról árulkodnak: több szerződés meglehetősen gyanús körülmények között született meg, és az MLSZ-ben nincs pénz.Nézzük a tényeket!Az fb-jelentésben az szerepel, hogy az előző vezetőség több, nehezen magyarázható szerző-dést kötött. Az egyik ezek közül a Lothar Matthäus-féle megállapodás, amely azért érdekes, mert az évi nettó 300 ezer euró helyett csak 100 ezer után fizettek járulékokat, 200 ezer euró után (amit a szövetséggel tanácsadói kapcsolatban álló svájci Kentaro nevű cég utalt át a kapitánynak) nem – a jelentésben szerepel is, hogy ezen a téren valószínűleg törvénysértés történt. Márpedig, ha ez a szó szerepel a dokumentumban, akkor az ügy vélhetően rendőrségre kerül…

Egy újabb ág a hanyag kezelés: a jelentés szerint az MLSZ nem indokolta meg, miért kellett a SportFive helyett a Kentarót megbízni a közvetítési jogok értékesítésével, a szövetség miért nem teremtette meg a szükséges versenyhelyzetet (miért nem volt pályázat), mi több – az alapszabállyal ellentétben – a szerződést nem előzte meg előzetes kontroll, arról csak utólag számoltak be.

Ami még a pénzügyekhez tartozik: a Magyar Labdarúgó-szövetség 42 millió forinttal tartozik, mégpedig a különböző válogatottak prémiumával (ebből az A-csapatot 31.4 millió illeti meg), továbbá 64 millióval a luxuskocsik lízingelése fejében, és persze van kintlévőség is, több mint nyolcvanmillió forint értékben.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Vb 2026: Vozinha sikeres cselt mutatott be – megelőzte Cristiano Ronaldót!

Foci vb 2026
1 perce

Hatalmas hőségben jön a Paraguay–Franciaország vb-nyolcaddöntő

Foci vb 2026
4 perce

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!

Foci vb 2026
9 perce

Felkészülés: a szünetben még vesztésre állt a Vasas, de legyőzte felvidéki vendégét

Labdarúgó NB I
24 perce

Molnár Martin negyedik a brit Formula–3-as bajnokság első mogyoródi futamán

Egyéb autó-motor
42 perce

Vozinha elárulta, mit mondott neki Messi

Foci vb 2026
42 perce

Sorozatban negyedszer juthat a nyolc közé Franciaország

Foci vb 2026
51 perce

Messi is megsüvegelte Vozinha teljesítményét

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik