Főszerepben az esések

2006.02.20. 04:08
Címkék
Felforrósodott a Palavela-csarnok jege az original program alatt, mivel a jégtáncosok latin kombinációval készültek. Szamba, rumba és csacsacsa volt a legkedveltebb egyveleg, de akadt, aki a mambót, valamint a salsát is beleépítette a programjába. A kötelező tánc után az amerikai Jamie Silverstein, Ryan O’Meara kettőssel holtversenyben a 18. helyen álló Hoffmann Nóra és Elek Attila nem „különcködött”, a többség ízlését követte, s mindent beleadva lendületesen ropta a táncot. A pontozók ezzel együtt nem léptették előbbre a magyar kettőst, így a 19. pozícióból – az amerikaiak megugrásával immár egyedül – várhatják a záró kűrt.
? Hoffmann Nóra, Elek Attila jégtánckettôs nem tudott elôbbre lépni
? Hoffmann Nóra, Elek Attila jégtánckettôs nem tudott elôbbre lépni
? Hoffmann Nóra, Elek Attila jégtánckettôs nem tudott elôbbre lépni
? Hoffmann Nóra, Elek Attila jégtánckettôs nem tudott elôbbre lépni
? Hoffmann Nóra, Elek Attila jégtánckettôs nem tudott elôbbre lépni
? Hoffmann Nóra, Elek Attila jégtánckettôs nem tudott elôbbre lépni

A nagy izgalmak azonban az utolsó két csoportra maradtak. Elsőként a kizárólag a torinói olimpia miatt erre az idényre visszatérő litván házaspár, Margarita Drobiazko és Povilas Vanagas miatt ugrott talpra a közönség, igaz, nem az elragadtatástól, hanem aggodalmában, ugyanis Margarita egy pördülésnél megbotlott, magával rántva férjét is. Majd a korábbi világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes bolgár Albena Denkova, Makszim Sztaviszkij kettőst pontozták úgy le a bírók, hogy a harmadikról egészen a 5. helyig csúsztak vissza. S akkor még a kanadai Marie-France Dubreuil elejtéséről szó sem esett, a törékeny kanadai hölgyet ugyanis partnere, Patrice Lauzon csúnyán a jégre pottyantotta egy forgatást követően. S jött a második számú olasz duó, Federica Faiella, Massimo Scali, s talán nem meglepő, de itt is megvolt a soros bukás.

Most már csak az volt a kérdés, a Tatjana Navka, Roman Kosztomarov vagy a Barbara Fusar-Poli, Maurizio Margaglio kettős képes lesz-e hibátlanul korcsolyázni – és hogy melyikük kerül az élre.

A két éve valamennyi világversenyen veretlen oroszok léptek előbb jégre, és látványos bemutatójukkal igazi közönségsikert arattak. A pontszámokra sem lehetett panaszuk, igaz, ekkor még nem lehetett tudni, mit kapnak Salt Lake City bronzérmesei. Akik ráadásul hazai pályán korcsolyázhattak, méghozzá igazán testre szabott – lásd latin kombináció – ritmusokra. Minden rendben is ment, kivéve az utolsó másodperceket, amikor más párokhoz hasonlóan ők is buktak.

A nagy visszatérők – Barbarának időközben gyermeke is született – ezzel együtt is az este legnagyobb tapsát kapták, igaz, előre megjósolható volt. Ebből tehát nem igazán lehetett messzemenő következtetéseket levonni. Tehát mindenki a kivetítőre tapadt, ahol megjelent a kíméletlen ítélet: a hetedik helyről várhatják a hétfői kűrt. Tehát Navkának és Kosztomarovnak mégis érik az amatőr-pályafutás tökéletes befejezése.
Legfrissebb hírek

NS-képeslap: új otthona lett a szegedi futballnak

Labdarúgó NB II
1 perce

Nikitscher Tamás: Nem tudom, mivel érdemeltem ki, hogy ilyen stílusban beszéljen rólam Marco Rossi

Légiósok
37 perce

Itt a játékos, a jogász és a vízilabdaelnök válasza Mihók Attila piros lapos botrányára

Vízilabda
47 perce

NBA: a Knicks nagyot fordítva hosszabbításban nyerte meg a Keleti főcsoportdöntő első meccsét

Amerikai sportok
1 órája

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
9 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
9 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
9 órája
Ezek is érdekelhetik