Lékó: lehetőség a javításra

2006.02.19. 03:41
Címkék
Linares a sakk Wimbledonja. Így szokták emlegetni a sportág klasszikus versenyét, amelyet a Wijk aan Zee-i és a dortmundi viadallal egyetemben Grand Slam-tornának is nevez a sportvilág.
De a három nagy közül Linares a legrangosabb, az ottani győzteseket általában az olümposzi istenekkel egy kategóriába sorolják. Az idén két olyan nagymester is elindul, akinek már megadatott ez a dicsőség. Az egyik az ukrán Vaszilij Ivancsuk, aki háromszor nyert korábban, a másik Lékó Péter, aki 2003-ban lett első. A magyar ranglista vezetőjére ráférne már az újabb jó szereplés, hiszen a tavalyi Wijk aan Zee-i sikert követően – egészen mostanáig – nem ért el egyetlen igazán kiugró eredményt sem a szupertornákon. Persze Lékó dolga nem lesz könnyű, többek között azért sem, mert vállalta a megméretést a világbajnok bolgár Veszelin Topalov is, aki már hosszú idő óta kirobbanó formában játszik. A kétfordulós, körmérkőzéses versenyben az első körre Mexikóban, Moreliában kerül sor, a visszavágókra az eredeti helyszínen. Lékó Péter első ellenfele a spanyol Francisco Vallejo-Pons volt lapzártánk után, a magyar nagymester a sötét figurákat irányította. 23. NEMZETKÖZI SZUPERTORNA, MORELIA-LINARES
Átlagértékszám: 2732, XX. kategória. Résztvevők és elvárható pontjaik: Topalov (bolgár, Élő-pont: 2801, 8.6 pont), Szvidler (orosz, 2765, 7.8), Aronjan (örmény, 2752, 7.4), Lékó Péter (magyar, 2740, 7.2), Ivancsuk (ukrán, 2729, 6.9), Bacrot (francia, 2717, 6.7), Radzsabov (azeri, 2700, 6.3), Vallejo-Pons (spanyol, 2650, 5.1)
Legfrissebb hírek

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
7 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
7 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
7 órája

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
8 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik