Az NSO ajánlja:
TEVA-VasasPlaket
Eredmények, csoportbeosztások, menetrend:
A 2005-2006-s nemzetközi vízilabdakupák
FÉRFI EUROLIGA
FÉRFI LEN-KUPA
Eredmények, csoportbeosztások, menetrend:
A 2004-2005-s nemzetközi vízilabdakupák
SztárChat rovatunk vendégei voltak
Bajnokság, kupa, olimpia, vb, Eb, világliga, Világkupa
Vízilabda-lexikon

M. Németh Péter
Nagy Viktor (balra), a Vasas kapusa kiválóan védett a második és harmadik negyedben, a rövid sarkos lövések azonban kifogtak rajta

M. Németh Péter
Nagy Viktor (balra), a Vasas kapusa kiválóan védett a második és harmadik negyedben, a rövid sarkos lövések azonban kifogtak rajta

Mit ne mondjunk, hiányzott is a vízből, hiszen az első negyed két görög találattal indult. Más kérdés, hogy Boban Nikics szerintünk öt méteren belülről lőtte a szabaddobást. A hagyományos módszerekkel nem ment, hát Varga Dénes megpróbált valami váratlant, és igen éles szögből pattintva, Nikolaosz Delijannisz feje felett szépített. Az 5. percben Steinmetz Ádám a csereként beálló Joannisz Tomakoszt lebirkózva passzírozta be a labdát a kapufa és Delijannisz között, ám ez sem vette el a görögök kedvét. Sőt az sem, hogy kétszer is a „keretet” találták el. Ezt bizonyítja, hogy Anasztasziosz Szkizasz előnyben köszönt be, majd egy rossz hazai próbálkozást követően Tomakosz úszott meg, és a rövid sarokba bombázott.
Noha Varga Dániel továbbra is csak a vízparti jelenlétével „ijesztgetett”, bámulatos sorozattal álltak elő a piros-kékek a második negyedben. Földi László hangos útmutatásai célba értek, és bár előbb Varga Dénes bombáját kifejelte Delijannisz, a „kis” Varga rögvest lemásolta első találatát (3–4). Mátyás Zoltán fórból kiegyenlített, majd egy kivédekezett hátrány után Steinmetz Ádámot intézte el ötméterest érően Szkizasz. A büntetőt Vindisch Ferenc küldte a léc alá (5–4). Nagy Viktor-show-nak is tapsolhatott a publikum, majd megannyi szenvedés, és bírói meg nem értés után Steinmetz Ádám rágta le magát Szkizaszról, és nem hibázott ajtó-ablak helyzetben. A görögök piócája bosszút állt: előnyben elért találatával jött fel a szünetig az Olympiakosz.
Alaposan megfogyatkozott a gólok száma a harmadik negyedben, sajnálkoztunk, hogy Varga Dénes kétszer is töréstesztnek vetette alá a kapufát. Azon még inkább, hogy Jorgosz Doszkasz fórból egyenlített, ám szerencsére a Vasasnak mindig volt válasza.
Állandósult a forgatókönyv, hogy a hellének a hazaiak mellé érnek, majd azonmód eggyel ellép tőlük a házigazda. Említsük meg az angyalföldiek nyolcadik gólját – Vindisch vitt el egyszerre két embert, a remetei magányban helyezkedő Mátyás kapta meg a labdát Heinrich Dávidtól, és nem is kímélte meg a görög hálót. A továbbjutást jelentő (legalább) egy ponthoz körömszakadtáig ragaszkodott a Vasas, és mert 9–8 után kivédekezte a vendégek akcióját, lassacskán hátra lehetett dőlni. Hatvanegy másodperccel a vége előtt Földi László időt kért, s noha a támadást nem kísérte szerencse (nem is lőtt kapura a Vasas), már nem kellett izgulni. A görögök még megdöngették a kapufát, majd a legvégén, talán egytized másodperccel a lefújás előtt Tomakosz nézte ki magának a bal alsó sarkot.
Sokáig 9–8 maradt az eredményjelzőn, a hellének dúltak-fúltak, majd a szerb bíró, a zsűriasztalhoz érkező Brguljan ujjal mutatott a saját szemére: bizony, ő látta, hogy még idejében esett. Gondoltuk, örüljenek csak a görögök, a lényegen azonban mit sem változtat a döntetlen – az utolsó, Marseille elleni mérkőzéstől függetlenül a nyolc közé jutott a Vasas.
Mestermérleg
Földi László: – Azért sajnálom különösen, hogy nem nyertük meg a mérkőzést, mert benne volt a csapatban a győzelem. Keményen küzdöttünk, de nem játszottunk jól mindvégig, és a bírók is meglehetősen furcsán vezettek. Örülök, hogy már egy fordulóval a vége előtt továbbjutottunk.
Vangelisz Patterosz: – Igen kemény meccs volt. Mindenképpen győzni akartunk, de a második negyedben sokat hibáztunk. Ha nem adták volna meg a kilencedik gólunkat, akkor sem lennék dühös – így is, úgy is a Vasas jutott volna tovább.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





