Két magyar versenyző volt érdekelve szerdán a rövid pályás gyorskorcsolyázásban. Darázs Péter 1000 méteren remekül versenyezve a tizenhat közé jutott, Huszár Erika viszont a legerősebb számában (500 m) kiesett.

GETTY IMAGES
Lubomir Micknek és Walter Marxnak nem volt idejük gyönyörködni a táj szépségében, pedig a szánkózók igazán festôi környezetben versenyeznek

GETTY IMAGES
Lubomir Micknek és Walter Marxnak nem volt idejük gyönyörködni a táj szépségében, pedig a szánkózók igazán festôi környezetben versenyeznek
Fu Tien-jü, Anouk Leblanc-Boucher, Arianna Fontana, Huszár Erika.
Ez volt a női 500 méteres első előfutam mezőnye a Palavela-csarnok szerdai programjában. A jászberényi Tornado Short Track Club 22 éves reménysége – az eddigi eredményei és tehetsége alapján – cseppet sem számított esélytelennek a továbbjutást jelentő első két hely valamelyikének megszerzésére.
Csakhogy az első rajtnál kiugrott, és ez óvatosságra késztette Bánhidi Ákos edző tanítványát. Ennek ellenére a második starttól sem jött el rosszul, másodikként próbált a belső körben pozíciót szerezni, ám az első kanyarban a kanadai lány diszkréten, de határozottan kilökte, és ettől kezdve nem maradt esélye bajnoknőnknek a továbbjutásra. Végül negyedikként siklott át a célvonalon, de ha véletlenül harmadik, az sem jelentett volna semmit. Végül Fu győzött Leblanc-Boucher és Fontana előtt, a magyar lánynak maradt a szomorúság.
„Borzasztó csalódott vagyok, mindenképpen az első kettő között akartam végezni. Sajnos, nem voltam eléggé szemtelen az első kanyarban, hagytam, hogy a kanadai kitaszítson – a versenybírók az elején, a helyezkedéskor még elnézőbbek –, és utána már nem maradt sanszom. Az ötszáz méter annyira rövid, hogy itt már rendszerint az első körben eldől a helyezések kérdése, utána már csak akkor lehet előbbre lépni, ha a riválisok kicsúsznak, illetve felbuknak. Nézze meg, itt van a cseh lány, Katerina Novotná a negyedik futamban! Őt mindig megvertem, erre most a négyből ketten kitaszigálják egymást, és Novotná simán továbbjutó. Hiába, itt a szerencsének is óriási szerepe van. Nem baj, most felmegyek a szüleimhez a tribünre vigasztalódni egy kicsit, aztán szombaton 1500-on, majd ezren próbálok javítani. A baj csak az, hogy az 500 volt a legerősebb számom...” – mondta Huszár Erika, majd elvonult a nézőtérre.
A versenyszámot amúgy a kínai Vang Meng nyerte meg, a bolgárok első torinói érme egy ezüst lett Jevgenyija Radanova jóvoltából.
Darázs Péternek a férfiak 1000 méteres számában olyan előfutam jutott, amelyikben csak hárman indultak. A hét selejtezőből a kettő-kettő legjobb ment tovább, plusz a két, legjobb időt futó harmadik helyezett.
AZ NSO AJÁNLJA
És amikor már csak egy futam volt hátra, és még egyetlen harmadik helyezett ideje sem volt jobb a magyar fiúénál, bizonyossá vált, hogy Darázs Péter szombaton folytathatja a legjobb tizenhat között!
„Szándékosan futottam erős iramot, mert az edzőmmel ezt beszéltük meg. A harmadik hely – minimum – biztos volt, és úgy ítéltük meg, a gyors tempó az igazi esélyem a továbblépésre. Az örömöm óriási, nemcsak a továbbjutás miatt, hanem azért is, mert egyéni és országos csúcsot teljesítettem”– mondta boldogan Darázs Péter.
Eredmények
ALPESI SÍ
Nők. Lesiklás. OB: MICHAELA DORFMEISTER (AUSZTRIA) 1:56.49, 2. Martina Schild (Svájc) 1:56.86 3. Anja Pärson (Svédország) 1:57.13, 4. Götschl (Ausztria) 1:57.20, 5. Styger (Svájc) 1:57.62, 6. Haltmayr (Németország) 1:57.69
CURLING
Csoportkör
Férfiak. 4. forduló: Finnország–Új-Zéland 7–5, Kanada–Nagy-Britannia 9–5, Norvégia–Svédország 9–4
| 1. Svédország | 4 | 3 | 1 |
| 2. Kanada | 3 | 2 | 1 |
| Egyesült Államok | 3 | 2 | 1 |
| Finnország | 3 | 2 | 1 |
| Nagy-Britannia | 3 | 2 | 1 |
| Norvégia | 3 | 2 | 1 |
| 7. Svájc | 2 | 1 | 1 |
| 8. Olaszország | 3 | 1 | 2 |
| 9. Németország | 2 | – | 2 |
| 10. Új-Zéland | 4 | – | 4 |
| 1. Norvégia | 4 | 3 | 1 |
| 2. Kanada | 3 | 2 | 1 |
| Nagy-Britannia | 3 | 2 | 1 |
| Svájc | 3 | 2 | 1 |
| Svédország | 3 | 2 | 1 |
| 6. Dánia | 3 | 1 | 2 |
| Japán | 3 | 1 | 2 |
| Olaszország | 3 | 1 | 2 |
| Oroszország | 3 | 1 | 2 |
| 10. Egyesült Államok | 4 | 1 | 3 |
Férfiak. Csoportkör
A-csoport. Kanada–Olaszország 7–2 (1–0, 5–2, 1–0). G: Iginla (5:33 – ee., Bertuzzi, Sakic, 26:04 – ee., Sakic), Heatley (21:55, St. Louis, Lecavalier), Doan (25:38, Pronger, B. Richards), St. Louis (33:53, Heatley, Lecavalier), B. Richards (34:38, Doan, Bertuzzi), J. Thornton (43:39 – ee., Gagne), ill. Cirone (20:43 – ee., Scandella), Parco (38:08, Tuzzolino). K: Brodeur 18 védés/20 lövés, ill. Muzzatti 43/50. Finnország–Svájc 5–0 (1–0, 4–0, 0–0). G: O. Jokinen (13:07 – ee., Peltonen; 28:04 – ee., Peltonen, J. Jokinen), Numminen (23:35 – ee., Selänne, Lehtinen), Selänne (33:25, S. Koivu; 39:25, Lehtinen, O. Jokinen). K: Niittymäki 24/24, ill. Gerber 19/24, a 3. harmadtól Aebischer 12/12. Az Egyesült Államok–Lettország mérkőzés lapzártánk után ért véget.
B-csoport. Svédország–Kazahsztán 7–2 (3–0, 4–1, 0–1). G: Tjärnqvist (7:45, Jönsson, Holmström; 36:21, Axelsson, Pählsson), Alfredsson (10:46 – ee.), H. Sedin (16:06, Samuelsson, D. Sedin), Axelsson (28:47, Pählsson, Öhlund), M. Sundin (31:08 – ee., Backman, Modin), D. Sedin (35:31, Öhlund, H. Sedin), ill. J. Koreskov (20:17 – eh.), Antipin (48:33, Upper). K: Liv 12/14, ill. Jeremejev 27/34. Csehország–Németország 4–1 (0–1, 2–0, 2–0). G: T. Kaberle (21:02 – ee., Kubina, Vokoun; 23:38 – ee., Straka, Jágr), Jágr (57:47), Vyborny (59:32 – üres kapu), ill. Boos (19:10 – ee., Sulzer). K: Hasek 4/4, 9:25-től Vokoun 20/21, ill. Kölzig 30/33. Szlovákia–Oroszország 5–3 (1–2, 2–1, 2–0)
Nők. Csoportkör.B-csoport (kedd esti mérkőzés): Egyesült Államok–Finnország 7–3 (1–2, 1–1, 5–0). Végeredmény: 1. Egyesült Államok 6, 2. Finnország 4, 3. Németország 2, 4. Svájc 0. Az elődöntő párosítása: Kanada–Finnország; Svédország–Egyesült Államok
MŰKORCSOLYA
Férfiak. Az állás a rövid program után: 1. Jevgenyij Pljuscsenko (orosz) 90.66 pont, 2. Weir (amerikai) 80.00, 3. Lambiel (svájci) 79.04,… 24. Tóth Zoltán (magyar) 55.07
RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA
Nők. 500 m. OB: VANG MENG (KÍNA) 44.345, 2. Evgenija Radanova (Bulgária) 44.374, 3. Anouk Leblanc-Boucher (Kanada) 44.759, 4. Roberge (Kanada) 46.605, 5. Capurso (Olaszország) 46.899, 6. Novotná (Csehország) 55.689
SÍAKROBATIKA
Férfiak. Mogul. Ob: DALE BEGG-SMITH (AUSZTRÁLIA) 26.77, 2. Mikko Ronkainen (Finnország) 26.62, 3. Toby Dawson (Egyesült Államok) 26.30, 4. Moreau (Kanada) 25.62, 5. Björnlund (Svédország) 25.21, 6. Bloom (Egyesült Államok) 25.17
SZÁNKÓ
Férfiak. Kétüléses. OB: ANDREAS LINGER, WOLFGANG LINGER (AUSZTRIA) 1:34.497, 2. Andre Florschuetz, Torsten Wustlich (Németország) 1:34.807, 3. Gerhard Plankensteiner, Oswald Haselreider (Olaszország) 1:34.930, 4. T. Schiegl, M. Schiegl (Ausztria) 1:34.951, 5. Oberstolz, Gruber (Olaszország) 1:34.956, 6. Leitner, Resch (Németország) 1:34.960
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







