Zárt kapuk mögött

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2006.02.08. 00:13
Címkék
A novemberi vb-pótselejtezőn történt botrány miatt a török válogatottnak a következő hat hazai tétmérkőzését semleges helyszínen és zárt kapuk mögött kell lejátszania – a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) fegyelmi bizottsága ezt a határozatot hozta kedden, hozzátéve, a találkozókat az UEFA égisze alá tartozó ország(ok)ban, és minimum 500 kilométerre a török határtól kell megrendezni. Valamennyi ezzel kapcsolatos költséget Törökországnak kell állnia.A magyar válogatottal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportba sorolt törököknek a november 16-i, Svájc elleni isztambuli világbajnoki pótselejtező lefújása után történtek miatt kell bűnhődniük, a mieink ellen sem számíthatnak fanatikus szurkolóik támogatására. A játékoskijáróban a két együttes futballistái összeverekedtek, a vendégek bántalmazásába a helyi biztonsági erők is beszálltak. A FIFA mellékbüntetésként 200 ezer svájci frank befizetésére kötelezte az ország szövetségét.A verekedést kirobbantók közül a török Alpay Özalan és Emre Belözoglu hat-hat válogatott meccsen nem léphet pályára, és ugyanilyen büntetést kapott a svájci Benjamin Huggel, aki megrúgta a házigazda válogatott pályaedzőjét, Mehmet Özdileket. A szakember ugyanakkor egy évig nem ülhet le a nemzeti együttes kispadjára, a FIFA szerint ugyanis ő is aktív résztvevője volt a nemkívánatos eseményeknek. Serkan Balci (Törökország) két mérkőzésen nem játszhat, míg Stephan Meyer, a svájci válogatott fizioterapeutája a következő két meccsére kapott eltiltást.
Legfrissebb hírek

Harry Kane-ből lovag lehet

Foci vb 2026
11 perce

Videó: Argentína hosszabbítás, Egyiptom tizenegyespárbaj után ment tovább – a 23. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
13 perce

A kolumbiai kapitány szerint még sok örömteli pillanattal tartoznak a szurkolóknak

Foci vb 2026
27 perce

Luis Díaz lett a Kolumbia–Ghána mérkőzés legjobbja

Foci vb 2026
40 perce

Felsültek az afrikai csapatok, de hasítanak a dél-amerikaiak – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Lezárult az egyenes kiesés szakasz első fordulója, kialakultak a nyolcaddöntő párosításai

Foci vb 2026
1 órája

Jhon Arias gólja döntött, Kolumbiával lett teljes a nyolcaddöntő mezőnye

Foci vb 2026
1 órája

Kolumbia továbbjutott, megvan a nyolcaddöntő teljes mezőnye

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik