Rövid út a pályától a padig

2006.02.08. 00:13
Címkék
A vártnál hamarabb, már február végén befejezi pályafutását Diego Simeone, aki 106 szereplésével argentin válogatottsági csúcstartó. A középpályás döntésének hátterében az áll, hogy Fernando Quiroz vasárnap lemondott a Racing Club edzői posztjáról, és az elnökség Simeonét kérte fel a tisztség betöltésére.
„Én kértem fel őt, mert azt hiszem, nála alkalmasabb személyt nem találhatnánk. Még három meccset játszik, aztán szegre akasztja a cipőjét. Elsőre meglepte az ötletem, de Simeone mindig is imádta a Racingot, és most ideális körülmények között térhet át a pályáról a kispadra” – mondta Fernando Marín, a Racing első embere.

A játékosként két Copa Americát (1991, 1993) és egy olimpiai ezüstérmet (1996) nyerő Simeone 14 éves európai légióskodás után karrierje utolsó három esztendejét töltötte kedvenc klubjánál. A tervek szerint az utolsó meccsét a Racing ősi ellenfele, az Independiente ellen vívja, méghozzá hazai közönség előtt.
„Kimegy a pályára a klasszikus összecsapáson, játszik egy jót a csordultig teli stadionban, majd hétfőtől, február huszonhetedikétől elkezdi az új életét. Immár edzőként” – jelentette ki Marín.

Simeonénak a segéderőkre sem lehet panasza, hiszen két egykori válogatottbeli társa, Matías Almeyda és Nelson Vivas lesz az asszisztense. Igaz, nem kis feladat vár a trióra, hiszen a Racing legutóbb 2001-ben volt bajnok, Marín elnök pedig azt szeretné, ha a sorozat már az idén megszakadna.
A Clausurában háromból három vereség után ez több mint nehéz küldetés. Talán majd az őszi Aperturában…
Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
2 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
2 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
2 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
3 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
3 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik